„Vásárhelyi Zoltán” változatai közötti eltérés

 

1926-ban hazatért, és M. Boton Pál (1884–1953), a kecskeméti Városi Zeneiskola igazgatója felkérésére hegedű- és karénektanár lett az intézményben. Kecskemétre utazása előtt találkozott Kodállyal, aki azt tanácsolta neki, hogy alakítson kórust a városban. A zeneiskolának már működött nőikar, és gyermekkar is volt. Vásárhelyi azonban még jó ideig hegedűsként, hegedűtanárként tevékenykedett a városban, de érdeklődése egyre inkább a kórusmuzsika felé fordult. Már 1929 végén és 1930 elején Kodály gyermekkari műsort szervezett. Az iskolai énekkarok mellett műkedvelőkből megalakította a Kecskeméti Városi Dalárdát. Munkálkodása során olyan szintet értek el, hogy hamarosan klasszikus és kortárs zeneszerzők műveinek sorát mutathatták be. A régi szerzők művei közül előadták például [[Heinrich Schütz]] ''Máté passió''ját és [[Henry Purcell]] ''[[Dido és Aeneas]]'' című [[Opera (színmű)|operáját]] ([[Angol nyelv|angolul]]). Kodály Zoltán művei közül többet ő mutatott be, fontos megemlíteni például az ''Öregek'', az ''Akik mindig elkésnek'', a ''Jézus és a kufárok'' és a ''Molnár Anna'' előadásait. [[Bartók Béla]] kórusművei közül a ''Falun'' és a ''Magyar népdalok'' magyarországi részbeni bemutatója, valamint az ''egyneműkarok'' többségének premierje fűződik a nevéhez.

 

Vásárhelyi 1942-ben (vagy 1941-ben) lett a [[budapest]]i [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem|Zeneművészeti Főiskola]] tanára, 1949-től pedig a karvezetőképző tanára lett. 1952-től gyakorlatilag már kizárólag karvezetést oktatott, és a magyar zenei életben ennek lett nagy hatású professzora. E témakörben írta ''Az énekkari vezénylés módszertana'' című könyvét, amelyet a [[Zeneműkiadó]] jelentetett meg 1965-ben. Közben több munkáskórust és üzemi énekkart is vezetett. 1946-tól a Munkásdalos-szövetség országos karnagya volt, a Vásárhelyi-kórussal 1947-ben első díjat nyert a [[wales]]i [[Llangollen]]ben megrendezett nemzetközi kórusversenyen, a [[Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak|MÁVAG]] [[Acélhang]] férfikórusával pedig az 1948-as budapesti nemzetközi versenyen lett első díjas. Kórusai közül fontos még a Honvéd Művészegyüttes férfikara, amelynek alapító karnagya volt, és évekig művészeti vezetője volt a Magyar Rádió Énekkarának, 1959-től a Zeneművészeti Főiskola énekkarának is. Emellett zenekari hangversenyeken is dirigált, például az [[Nemzeti Filharmonikus Zenekar|Állami Hangversenyzenekart]] és a [[MR Szimfonikusok|Rádió Szimfonikus Zenekarát]]. Nagyszabású előadások fűződnek a nevéhez a későbbi évtizedekben is ([[Johann Sebastian Bach|Bach]]: ''[[h-moll mise]]'' 1969-ben; [[Robert Schumann|Schumann]]: ''Az Éden és a péri'' 1971-ben).