„Ugo Foscolo” változatai közötti eltérés

46 bájt hozzáadva ,  10 évvel ezelőtt
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
==Élete==
 
Apja olasz születésű orvos volt, akit 1785-ben kineveztek a [[Spalato|spalató]]i kórház igazgatójának. De már három év múlva meghalt és ekkor családja visszatért Zantébe. Innen 1793-ban [[Velence (Olaszország)|Velencébe]] jött, ahol korán megragadták lelkét az új politikai eszmék. Már 16 éves korában annyira szerepelt a diákok között, hogy az inkvizitorok sanda szemmel kezdték nézni viselkedését és menekülnie kellett. Előbb a [[padova]]i egyetemre ment, de onnan csakhamar [[Bologna|Bolognába]] szökött, ahol beállt a [[Ciszpadániai Köztársaság]] vadászezredébe. Amikor Velencében megbukott az arisztokrata-uralom, Foscolo lelkesülten sietett oda vissza és hivatalt is vállalt az új demokrata kormány alatt. De az 1797-es [[Campo Formió-i béke]] csakhamar kiszolgáltatta Velencét [[Ausztria|Ausztriának]] és Foscolo [[Milánó]]ba ment, hogy az új [[Ciszalpin Köztársaság]] szabadságát élvezze. Itt ismerkedett meg kora két legnagyobb költőjével, [[Giuseppe Parini|Parini]]val és [[Vincenzo Monti|Monti]]val. Ismét katona lett és [[Firenze|Firenzében]] állomásozva, megbarátkozott Niolinival[[Giovanni Battista Niccolini|Niccolinival]] is. Itt szerette meg Isabella Roncionit is, amely szerelmének történetét azután ''Jacopo Ortis''-ában írta meg. Bátran harcolt a [[Cento]], a [[Forte Urbano]], és a [[Trebbia]] melletti csatákban és hadnagyból kapitányságig vitte. Hősileg viselkedett a megostromolt [[Genova|Genovában]] is (1800), ahonnan a [[marengói csata]] után Milánóba tért vissza. Ezután kevés félbeszakítással jobbára itt tartózkodott, épp oly élénken foglalkozva a közügyekkel és az irodalommal. Az 1813-as [[lipcsei csata]] után ismét felajánlotta kardját hazájának, de csakhamar le kellett azt tennie: már a következő évben az [[osztrákok]]é lett [[Lombardia]] és Foscolo, semhogy hűséget esküdjön a bitorlónak, száműzetésbe ment. Kis ideig [[Svájc]]ban tartózkodott, azután [[Anglia|Angliába]] ment, ahol sok nélkülözés közt élte napjait. Itt halt is meg, a kis cheswicki temetőben hantolták el, ahonnan 1871-ben szállították el tetemét az olaszok Pantheonjába, a firenzei SantaSzent Kereszt Crocebabazilikába.
 
==Költészete==