„László nápolyi király” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
helyesírás
160. sor:
1406 elején meghalt a László ellen fellázadt Rajmund Orsini, László ezt kihasználva [[Taranto]] – mely ekkor ellenfeleinek menedékhelye volt – elfoglalására indult. Döntő eredmény hiányában, céljai eléréséhez megkérte Rajmund Orsini özvegyének [[Enghieni Mária nápolyi királyné|Máriának]] kezét, az özvegy kezére az új Anjou-párt részéről Nicollo Rufo pályázott. Még ennek megérkezése előtt Taranto László kezére került, Mária 1407. április végén Nápoly királynéja lett.<ref name="Nápolyi László 3."/>
 
Ince 1406 végén meghalt, az új pápa [[XII. Gergely pápa|XII. Gergely]] az egyházszakadás megszüntetésének híve, de László eszköze volt. Franciaország Észak-Itáliát igyekezett befolyása alá vonni, de László [[Velencei Köztársaság|Velence]] támogatásával ezt sikeresen meghiusítottameghiúsította, ugyanakkor Rómában a pápa uralmának megszilárdulása ellen tevékenykedett.<ref name="Nápolyi László 3."> </ref> Gergely pápa az ellenpápával való tárgyalások miatt Rómát elhagyta, annak őrizetét Annibaldi biborosrabíborosra és Paolo Orsinira bízta. László támadását követően, a tárgyalásba bocsátkozó Paolo Orsini Rómát – valószínűleg a pápa hozzájárulásával – 1408-ban László kezére játszotta. László mint a pápa védelmezője lépett fel, de ''Róma királya'' címet igényelt, az Angyalvár a pápa birtokában maradt. Szenátort nevezett ki, a száműzötteket visszahívta, a közigazgatást a nép vezetőire bízva a nyugalmat biztosítva visszatért Nápolyba.<ref name="Nápolyi László 3."/>
 
A fényes menetben Rómába történt bevonulásakor, a zászlajára írt felirat '''''Aut Caesar aut nihil !''''' mindenki számára egyértelművé tette a császári méltóság megszerzésére és [[Olaszország történelme|Itália]] egyesítésére irányuló szándékát.<ref name="Nápolyi László 3."/><ref name="Nápolyi László 2."/>