{{nihongo|'''Kúkai'''|空海|Kūkai}} ([[774]]–[[835]]), posztumusz címén '''Kóbó daisi''' (japánul: 弘法大師, Hepburn-átírással: Kōbō daishi) kora [[Heian-kor]]i (794–1185) [[Japánok|japán]] szerzetes, a [[Buddhizmus|buddhista]] [[Singon buddhizmus|singon]] szekta alapítója volt. A kínai fővárosban, [[Csangan]]ban tanulván, 819-ben elkezdte kiépíteni a [[Kója-hegy]]i ezoterikus buddhista központot. Állítólag ő „találta fel” a [[kana]] ábécéket („a japán kultúra atyja”), de ezenkívül jeles tóépítő, költő, kalligráfus, szobrász és szótáríró is volt (az ő műve a ''Tenrei bansó meigi,'' a legrégibb fennmaradt japán szótár). Legfontosabb írásai a ''Szokusin dzsóbucu gi'' (’Hogyan tehetünk szert megvilágosodásra földi életünkben’) és a tízkötetes ''Dzsúdzsúsin ron'' (’A lélek fejlődésének tíz fokozatáról’).
