„Szentimentalizmus” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Luckas-bot (vitalap | szerkesztései)
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: be:Сентыменталізм
aNincs szerkesztési összefoglaló
Címke: HTML-sortörés
1. sor:
{{átdolgoz}}
A '''szentimentalizmus''' a [[17. század|17.]]–[[18. század]]i [[felvilágosodás]] révén jelent meg az irodalomban. A szentimentalizmus ajellemzően líra műnemére volt jellemzőerőteljes hatással, hiszen az érzelmeket, ahogy az irányzat elnevezése mutatja (latinul: ''sensus'', azaz érzés, érzelem), ez tudta a legjobban kifejezni. Ugyanakkor mind a világirodalomban, mind a magyar irodalomban az epikában jelentek meg a legjelentősebb, legnagyobb hatást kiváltó művek (Goethe: Az ifjú Werther szenvedései, Rousseau: Az új Héloïse <br />
A magyar irodalomban a 18. század végén jelent meg. Olyan neves költőink alkottak ebben a stílusirányzatban, mint [[Csokonai Vitéz Mihály]], [[Berzsenyi Dániel]] vagy éppen az akkori irodalom vezéregyénisége, [[Kazinczy Ferenc]]. Az irodalmárok ezt a stílust csak úgy emlegetik, hogy az érzékenység kultusza.
 
A [[klasszicizmus]] mellett, amely főleg a [[racionalizmus]] alapjain bontakozott ki, a 18. században kialakult egy másik, a klasszicizmustól távolodó, a romantika felé közeledő irányzat, a szentimentalizmus, mely az irodalmon kívül más művészeti ágakban nemigen jelentkezett.
13 ⟶ 14 sor:
 
Ezek a hősök és hősnők, bár érzelmeikben rendkívül gazdagok, valójában cselekvésképtelenek, csak szenvedni, gyötrődni, lemondani tudnak.
Nem képesek harcolni a boldugságukatboldogságukat lehetetlenné tevő akadályok ellen, ezért sorsuk a lassú rejtett sorvadás, majd a halál.
A külvilág minden ütésére, minden megpróbáltatására kétségbeeséssel, visszahúzódással reagálnak.
A francia irodalomban a szemtimentalizmustszentimentalizmust Rousseau teremtette meg Az új Heloise című művével.
 
Ez az irányzat különösen fogékony a melankólikusmelankolikus és elégikus kedélyállapotok iránt, s összefonódott a természet kultuszával is, hiszen sérülékeny és sérült lelkű hősei bánatukkal rendszerint a természet magányába menekülnek.
A szentimentalizmusra egyébként is jellemző vonás az elfordulás a társadalmi kötöttségeket jelentő várostól, az elvágyódás a társasági élettől a szabad természetbe, a csendes erdők, a fenséges hegyek világába, mely némaságával megőrzi a sebzett szívű ember titkait.