„Egzisztencializmus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a →Beszéd: link |
||
38. sor:
A második egzisztenciál a megértés: annak a létnek a megértése, amelyben egzisztenciánk gyökerezik, s amelynek ismerete nélkül egyetlen kijelentést sem tehetünk. Ennek a létmegértésnek a következménye az ember kitüntetett létezése: az ittlét. Az ember a maga létezését létmegértésének megfelelően tervezi el és valósítja meg, tehát magát tervezi el. Amennyiben helyes a létmegértése, helyesen alakítja létezését is, de mivel a számtalan lehetőség közül mindig csak egyet választhat, és mivel a világban létezik, kivetettként a valóságba dobva, mindig fennáll a lehetősége annak, hogy átsiklik a nem tulajdonképpeni létezésbe.
==== Beszéd ====
A harmadik egzisztenciál a [[beszéd]], amely Heidegger szerint nem pusztán hangok és szimbolikus jelek rendszere, hanem elsődleges egzisztenciál: nyelvében egzisztál az ember. A nyelv a mindenkori történelmi helyzetben „üzen” a létről és az emberről, és egyben értelmezi is az üzenetet. A csönd is beszéd – írja. A hallgatás alkotóeleme a beszédnek, vagyis „a beszélni tudás és hallani tudás egyformán alapvető. Beszélgetés vagyunk, ez egyben mindig azt jelenti: ''egy'' beszélgetés vagyunk. A nyelv a „lét hangja”, megelőzi az embert, és az ember a nyelvben egzisztál mielőtt bármit is szólt volna.
=== Az emberi élet ===
Az objektív és a szubjektív reflexió, objektivitás és egzisztencia különbözősége döntő jelentőségű az egzisztencializmus számára. Radikális felszólítás ez a filozófia tulajdonképpeni létezésére is. Az egzisztencialisták szabadságként és lehetőségként állítják az ember elé tulajdon önmagát. Ebben a felszólításban gyakorlati, etikai szándék is megmutatkozik. Kihívja az embert a mindennapi világban-való-lét általi „önfelejtésből”, és szabad egzisztenciaként szembesíti felelősségével. Beletaszítja a gondba, a szorongásba, mi több, az ittlét abszurditása, az elkerülhetetlen kudarc és a halál kiváltotta kétségbeesésbe. Az egzisztencialisták szétszakítják a mindennapok, a fogyasztói mentalitás és a szürke gondolatnélküliség ködfátylát, amely rátelepszik a létezésre, s kíméletlenül feszegetik az emberlét értelmének problémakörét. A végességben, a „belevetettségben” az ember rádöbben szabadságára és önnön lehetőségeire.
| |||