„Pinkaóvár” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a mek.niif -> mek.oszk |
|||
27. sor:
A régészeti leletek tanúsága szerint területén már a kőkorszakban is éltek emberek. [[1935]]-ben a háborús emlékmű építésekor egy a [[lengyeli kultúra|lengyeli kultúrához]] tartozó veremlakás maradványaira bukkantak. A vár környékén mintegy kétszáz, hallstatt-kori halomsír található. A strandfürdőtől északra egy római villagazdaság maradványai kerültek elő. Ebből az időszakból származik az a szarkofág is, melyet [[1893]]-ban találtak. Egy római kőoroszlán töredéke, mely szintén a vár területéről származik, ma a sámfalvi templom északi falába van befalazva.
A falu melletti Pinkától körülvett félszigeten egykor [[Európa]] egyik legnagyobb földvára állott. A vár elődje fából épített, földdel döngölt falaival valószínűleg már a késő bronzkorban, az [[i. e. 1000]] körüli időben is állt. Az erődítményt a rómaiak is felhasználták és őrtoronnyal erősítették meg. A római alapokon kiépített sáncrendszer az [[1000]] körüli időkből származik, melyet a 12. és [[13. század]]ban bővítettek. Az 560 m átmérőjű védelmi gyűrű három erődítményt övezett. A középső sáncrendszerrel körülvett települést a Hollókő és a Toboy nevű elővárak védték. A 14. században a Csák nembeli Óváriaké, [[1445]]-ben [[
A falu [[1244]]-ben ''"Owar"'' néven szerepel először írott forrásban [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] király adománylevelében, melyben a települést és várát a németek elleni harcokban tanúsított hősiességért a sámfalvi Csém nemzetségnek adományozta azzal, hogy a valószínűleg a tatárok által lerombolt várat építse újjá és erősítse meg. A következő két évszázad viszonylagos nyugalomban telt és a település is jelentősen fejlődött. Temploma, melyet Szent András tiszteletére szenteltek a [[13. század]]ban már állt. A falu birtokosai azonosak voltak a vár uraival. [[1532]]-ben feldúlta a török, a lakosság valószínűleg az akkor már erősen lepusztult várba menekült. [[1544]]-ben a falu a Batthyány család birtoka lett, akik a [[Városszalónak|szalónaki]] uradalomhoz csatolták. Német neve csak a 16. században tűnik fel először ''"Burgh"'' alakban. Lakói a reformáció hatására [[1580]] körül evangélikusok lettek. Az [[1601]]. évi adójegyzék szerint már evangélikus lelkésze volt. Batthyány Ádám [[1634]]-ban ezt a templomot is elfoglalta, de az [[1647]]. évi országgyűlés a 90 templom között az óvárit is visszarendelte az evangélikusok számára. A települést [[1704]]-ben, [[1707]]-ben és [[1708]]-ban kuruc hadak dúlták fel. [[1806]]-ban és [[1809]]-ben francia csapatok szállták meg.
37. sor:
Vas vármegye monográfiája szerint ''" Óvár érdekes régi község a Vashegy alján, a Pinka patak és a szombathely-pinkafői vasút mentén, mely itt veszi fel magába a Hadász patakot. Házainak száma 83, lélekszáma 521, lakosai németajkúak, vallásuk r. kath. és ág. ev. Távírója helyben van, postája Sámfalva. Határa a vaskor, bronzkor és középkor gazdag lelhelyét képezi. Régi, román stilű templomában egy 1628-ból származó szép művü ezüst kelyhet őriznek. A templom körül régi, nagy és erős épület nyomai látszanak, a melyek egy Mátyáskorabeli várkastély maradványai. A község lakosai kiterjedt szőllő- és bortermelést űznek. Határában gazdag kőbánya van."'' <ref>{{Borovszky}} Vas vármegye</ref>
[[1910]]-ben 472, túlnyomórészt német lakosa volt. A [[trianoni békeszerződés]]ig [[Vas vármegye]] [[Felsőőri járás]]ához tartozott. [[1921]]-ben Ausztria Burgenland tartományának része lett. [[1930]]-ban a településre bevezették az elektromos áramot, melyet egy ideig a Serényi-malom termelése biztosított. [[1935]]-ban felépítették az [[
Ebben az évben építették a tűzoltó szerházat is.
[[Kép:Burg002.jpg|250px|jobbra|bélyegkép|Utcarészlet a Szent András templommal]]
| |||