Főmenü megnyitása

Módosítások

39 bájt hozzáadva ,  7 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
A rendszerváltás táján Bors legfőbb célja volt, hogy a popzenei kolonctól megszabadított vállalatot „bevigye” egy nagy nyugati cégcsoportba (az EMI-nál, ill. a Harmonia Mundinál volt erre a legnagyobb esély), ami a terjesztést és még nagyobb elismertetést segítette volna, de 1990-es puccsszerű, politikai indíttatású eltávolítása ebben meggátolta.
 
Privatizálták a céget, aúj vezetője [[Hollós Máté]] lett. A '90-es évek óta a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodik, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újrakiadásával. Az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnek.
 
== Források ==