„Tudor Arghezi” változatai közötti eltérés

nagykötőjelek, elírások
(nagykötőjelek, elírások)
Költészetére hat a [[szimbolizmus]] és más [[irodalmi irányzatok]] (mint például a bécsi [[szecesszió]]), ezért mondható Arghezi [[modern]] költőnek. [[1899]]-ben szerzetes lett, de öt évi paposkodás után előljárói a [[fribourg]]i katolikus egyetemre küldték, ahol hátat fordított az egyháznak és [[1910]]-ig felváltva [[Genf]]ben és [[Párizs]]ban élt. [[1910]]-ben visszatért [[Románia|Romániába]] és [[szocialista]] lapok munkatársaként számos verset, politikai gúnyrajzot , illetve vitacikket írt, köztük a költői pályája határköveként számon tartott ''Rugă de seară''.<ref>Vianu, 479-480 old.</ref> (Esti ima) című verset. Ugyancsak ekkor kezdte írni tablettáknak nevezett prózai-publicisztikai írásait, amelyekből később sajátos – határozott állásfoglalású, kíméletlen szatírájú – műfaja fejlődik ki.
 
Ezután Arghezi kiváló műkritikus lett és védelmébe vette a [[sclerosis multiplex|szklerózis multiplexben]] szenvedő [[Ștefan Luchian]] román festőt, akit csalással vádoltak (az a gyanú merült fel ellene, hogy ő nem tud többet festeni, de megengedi, hogy mások munkáját ő írhassa alá)<ref>Arghezi, ''Luchian életéből'', ''Scrieri'', 617, 620-621620–621 old.</ref>
Az [[első világháború]] kitörése után a [[liberális]] kormány ellen írt cikkeket. [[1918]]-[[1919]] között a Văcărești-i börtönbe zárják árulás vádjával (többek közt [[Ioan Slavici]]-csal). [[1927]]-ben jelent meg, viszonylag későn, 47 évesen, első önálló verseskötete ''Cuvinte potrivite'' (Illő igék) címmel. [[1929]]-ben megjelenik első prózai könyve, a címe ''Icoane de lemn'' (Szentképek fából).
 
Ekkori költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a [[népköltészet]] és az [[ortodox vallás]]osság forrásaiból merít. ''Ochii Măicii Domnului'' (A Boldogasszony mosolya) című regénye még vallásos témáról szól, de már a ''Cimitirul Buna-vestire'' (Boldogasszony-temető) és a ''Lina'' (A virágáruslány) címűekben a politikai szatírákhoz hasonlóan bírálja a [[Román Királyság]] közéletének romlottságát. Újraéled korábbi lapja, a ''Bilete de papagal'' ([[1929]]-[[1930]]; [[1937]]-[[1938]]) ''Informația Zilei'' névvel, amibenamelyben [[1943]]-ban közli a [[bukarest]]i német nagykövethez, Manfred von Killingerhez, a ''Baroane!'' (Báró uram!) című gúnyiratát, leleplező nyílt levelét. A hatóságok azonnal beszüntetik a lapot és Arghezit bírósági tárgyalás nélkül bebörtönzik a [[Târgu Jiu]]hoz közeli lágerbe.<ref>Deletant, 27 old.; Willhardt ''et al.'', 15 old.</ref> [[19941944]]-ben szabadul ki, nem sokkal az [[Ion Antonescu|Antonescu]] rezsim bukása után. [[1948]]-tól kezdve a [[Kommunizmus|kommunista hatalom]] ünnepelt költője, kitüntetik különböző címekkel és díjakkal, a [[Román Akadémia]] tagjává választják.
[[1967]]-ben hal meg, a kormány nagy pompával és ünnepélyességgel temeti felesége mellé. Háza ma múzeum, amit lánya, ''Mitzura'', tart fenn.