Amikor a [[zsinat]] megnyílt, csaknem 700 zsinati atya volt Rómában, de 35%-uk az [[olaszok|olasz]], 17%-uk [[franciák|francia]] nemzethez tartozott, ami a latin [[ultramontán]] szellem túlsúlyát jelentette; különösképpen, mivel a kúria maga is kizárólag [[ultramontán]] nézeteket vallott. A [[zsinat]] irányítása ''(bizotságibizottsági tagok kinevezése, témák kiválasztása, a vita vezetése stb.)'' így teljesen az [[ultramontán]]usok kezébe került, akik fanatikus püspökök befolyása alatt állottak (H. Manning westministeri érsek, ''[[V. Dechamp]]'' Mechelen-i érsek, ''[[L. Martin]]'' paderborni püspök). A kb. 80 tagot számláló ellenzék főképp a [[németek|német]] nyelvterületről és Közép-Európából jött. Az ellenzéki [[püspök]]ök nem tartották az időt alkalmasnak, hogy a [[zsinat]] a pápai csalatkozhatatlanság tanával, vagy a liberális államokat súlyosan érintő hittételekkel foglalkozzék, mert állami megtorlástól tartottak, de néhány közülük a pápa tévedhetetlenségében sem hitt, mert az általános dogmatikai fejlődések Közép- és Kelet-Európában a [[jozefizmus]] gátat vetett és ott a pápai infallibilitás (tévedhetetlenség) nem vált általános teológiai tanítássá. Pontosan ezt a felfogást vallotta a [[magyar püspöki kar]] is [[Jekelfalusy Vince]] székesfehérvári püspök és [[Kreusz Krizosztom]] pannonhalmi főapát kivételével.
