Főmenü megnyitása

Módosítások

a
 
==Életpályája==
Budapesten, a VII. kerület zsúfolt és szegény munkásnegyedében, a "Csikágóban" született. Bátyjával, Kellér Andorral nagy szeretetben nőtt fel. Pályafutását újságíróként kezdte, első kabarétréfáját [[1927]]-ben mutatta be a Komédia Kabaré. Ezután rendszeresen írt jeleneteket, tréfákat, kuplékat a [[Blaha Lujza]] Színház, a Bethlen téri Színpad, a Talkie és a Clarus kabaré számára. [[1931]]-ben dramaturgként dolgozott a Komikusok Kabaréjában. Először [[1933]]-ban konferált a Terézkörúti Színpadon, saját, "Hurrá, technokrácia!" című műsorát vezette. [[1937]] és [[1941]]-ig [[Békeffy László]] Pódium Írók Kabaréjának állandó szerzője volt, eközben [[1940]]-[[1943]] közt a Kamara Varietének is dolgozott. 1941-ben az [[OMIKÉOMIKE Művészakció]]-benban is fellépett. 1944-ben a nyilas hatalomátvétel után ismert művészként vonult be munkaszolgálatra zsidó származása miatt.
 
[[1945]] májusától [[1948]] elejéig a háború után újonnan alakult [[Pódium Kabaré]] szerzője és konferansziéja, [[1950]]-[[1951]]-ben ismét a Kamara Varieté tagja. Ez időszakban többször is nézeteltérése támadt a korabeli, hivatalos művészetpolitikával szabad hangú, nyílt jelenetei, konferanszai miatt. [[1951]] szeptemberétől tizenkét éven át a [[Vidám Színpad]]on<ref>Alapító tag [[Szenes Iván]]nal és Gál Péterrel</ref> konferált. [[1955]]-ben [[A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj|Érdemes Művész]]i kitüntetést kapott. [[1964]]-ben átszerződött a [[Thália Színház]]hoz, szintén kabaréírói és konferansziéi minőségben. [[1965]]-ben [[A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj|Kiváló Művész]] díjjal tüntették ki. [[1979]]-től a Kis Színpadon konferált.
13 805

szerkesztés