„John Wallis” változatai közötti eltérés

(bővítés)
Címke: HTML-sortörés
Célja az volt, hogy tanítványai megértsék és használják a [[hang]]beszédet. Szerinte a feladat kettős, megtanítani 1. a hangok kiejtését és 2. a szavak, fogalmak jelentését, mondatokban történő folytonos gyakorlással. Különösen a második feladat megoldására dolgozott ki maradandó eljárást. A [[szókincs]]gyűjtés a környezetben levő tárgyak bemutatásával, azok neveinek megtanulásával kezdődik. Az összegyűjtött szavakat szótárban rendezik a tanulók, meghatározott szempont szerint. Külön oszlopokba, ill. oldalakra kerülnek a fogalmak, „alkalmas címek” alá rendezve az összetartozókat. Az ismeretkör állandóan bővül, a szókincs gyarapodik, a szótár lapjai betelnek. A fogalmak a főfogalmak alatt rendeződnek, az összes szó a helyére kerül.
 
Kellő szókincs birtokában rá lehet térni a [[mondat]]alkotásra és a beszéd gyakorlására. John Wallis nem ígért tökéletes beszédet, mert „a hallás szükséges a nyelv vezetésére és ellenőrzésére”, azt tartotta fontosnak, hogy a halló és süket beszélő partnerek kölcsönösen megértsék egymást. Ezért feltűnő, hogy a [[szájüreg|száj]]ról olvasás tanítását Wallis nem szorgalmazta, pedig ismerte [[Johann ConradKonrad AmmanAmmann]] munkásságát, akinek saját módszeréről és eredményeiről hírt adott. Wallis módszertani művet nem írt. Elgondolásairól, tapasztalatairól nyelvészeti műveiben tett említést, módszerét a szakmatörténeti szempontból értékes ([[magyar nyelv]]en is megjelent) leveleiben tette közzé.
 
== Matematikai felfedezése ==
146 763

szerkesztés