„Hosszú László” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
1929-től Nagyváradon tanult, 1936-ban [[Róma|Rómában]] szerzett [[egyházjog]]i [[doktorátus]]t. {{forr|Évfolyamtársa volt többek között [[Lékai László]] és [[Ópalotai János]].}} [[Zilah]]on, Nagyváradon, [[Kárásztelek]]en szolgált.
 
1939. október 14-én a román hatóságok szervezkedés vádjával letartóztatták, a kolozsvári hadbíróság börtönében megkínozták, majd a magyar kormány és a [[Vatikán]] közbenjárására szabadon bocsátották, és állampolgárságától megfosztva kitoloncolták. 1940-ben a [[bécsi döntések#A második bécsi döntés|második bécsi döntés]]t követően visszatért Nagyváradra, ahol a Hittudományi Főiskola tanára lett. 1944 őszén Debrecenbe, majd Gyulára menekült. Rövid (1945. március – 1946. szeptember) katonáskodás után Nagyváradon teológiai tanárként dolgozott, 1949-től a püspöksérpüspökség munkatársa volt, majd 1951–1955 között a [[gyulafehérvár]]i szemináriumban tanított. 1955-től [[Tenke]], 1958–1983 között [[Biharpüspöki]] plébánosaként tevékenykedett. 1968. szeptember 6-tól [[Bélteki Ferenc]] utódaként az egyházmegye általános helynöke lett.
 
{{forr|1980. október 8-án részt vett Rómában a Magyarok Nagyasszonya-kápolna felszentelésén. Az ünnepség után fogadta [[II. János Pál pápa]].}} 1981-ben jelent meg műve ''Álmom a szeretet és a béke'' címmel.
 
Nyugdíjba vonulásakor, 1982. június 27-én utóda, [[Daszkál István]] búcsúztatta a [[Nagyváradi római katolikus székesegyház|nagyváradi székesegyházban]].De utánna nemsoká visszadta lelkét Teremtőjének. Temetési szertartását 1983. március 10-én tartották ugyanott. Sírja a biharpüspöki Szent Lőrinc-templomban, a mellékoltár mellett található.<ref>{{CitPer | per = Új Ember | tit = Nem volt hiábavaló a szolgálata | subtit =
Hosszú László ordináriusra emlékeznek Nagyváradon | tom = 64 | fasc = 12-13 | ann = 2008 | lun = 3 | die = 23 | url = http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2008.03.23/2703.html}}</ref> Halála huszonötödik évfordulóján, 2008. március 8-án [[Tempfli József]] nagyváradi megyés püspök celebrált misét. A megemlékező beszédet Fodor József vikárius tartotta.<ref>{{cite web| url = http://www.magyarkurir.hu/hirek/hosszu-laszlora-emlekeznek-nagyvaradon | title = Hosszú Lászlóra emlékeznek Nagyváradon | date = 2008-02-29 | work = Magyar Kurír Katolikus Hírportál | accessdate = 2011-08-21}}</ref>
 
== Jegyzetek ==