„Emberáldozat” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xia (vitalap | szerkesztései) Probléma van a nézőpontjával |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
2. sor:
{{nincs forrás}}
{{lektor}}
Az
▲Az emberáldozatot általába isteneknek, uralkodoknak ajánlották fel és mutatták be. [[Dél-Amerika]] és [[Közép-Amerika]] területén terjedt el,a mai [[Chile]] és [[Mexikó]] helyén.Ezenkivűl a kelták és más népcsoportok is követtek el emberáldozatot
▲A legtöbb emmberáldozatokat az [[Aztékok]] és az [[Inkák]] követték el.
== A vérontás oka ==
Fontos megérteni, miért végeztek az aztékok emberáldozatot. A [[mexikák]]
▲Fontos megérteni, miért végeztek az aztékok emberáldozatot. A mexikák teremtéstörténete szerint az istenek saját vérüket adták az emberiség megteremtéséért. Mivel az ember így ajándékba kapta az életet, örökké tartozik az isteneknek – a tartozás fejében pedig rendszeresen emberi vért kell felajánlani. A vért a [[közép-amerika]]-i vallásban a termékenységgel is összekötötték, ezért mindenkinek kellet vért adnia valamikor életében. Általában ezzel biztosították a teremtés növekedéséért és a gyerekszületést, és úgy végezték el, hogy megszúrták nyelvüket, combjukat, karjukat, mellkasukat vagy nemi szervüket. A legfontosabb és leglátványosabb szertartásos véráldozat azonban a lépcsős piramisok tetején történt.
== Sasszárnyon ==
A kőből készült cuahxicallit (szó szerint: sas lopotök edény) az azték papok az isteneknek szántáldozatokhoz használták, és gyakran sast vagy jaguárt formázot. Belsejében helyezték el a legértékesebb áldozati
▲az azték papok az isteneknek szántáldozatokhoz használták, és gyakran sast vagy jaguárt formázot. Belsejében helyezték el a legértékesebb áldozati ajándékokt
== Eröltetett menet a túlvilágba ==
Négy pap a fogoly kezét
Mindegyik korai spanyol tudosító megemlékezik arról, hogy
▲Négy pap a fogoly kezét lábát megragadva kifeszítette a testét, az ötödik pap pedig kivágta a szívét. Később lent a földön egy másik pap pedig levágta a fejé, és elhelyezte egy közeli koponyatartón.
▲Mindegyik korai spanyol tudosító megemlékezik arról, hogy látták koponyákkal teli állványokat, úgynevezett tzompantlikat a lépcső piramisok mellett. A [[tenochtitlán]] Nagy piramis mellett állóra a becslések szerint több mint százezer koponya fért fel. Az Eduardo Matos Moctezuma által vezetett feltárások során felszínre került egy áldozati [[oltár]],amelyet több mint 240,sorba rendezett, faragott kőkoponya díszített, ahogy Hernán Cortés katonái leírták. Fontos, hogy a több ezer koponyán még rajta volt a felső csigolya, amikor megtalálták. Ez azt mutatja, hogy az áldozatok fejét közvetlen haláluk után vágták le. A legutóbbi ásatások során a Nagy templomnál megtalálták azt az áldozati követ, melyet Motolinia ferences szerzetes leírt, aki a hóditás idején járt a városban, és éppen ott volt, ahol ő mondta: ,,a lépcsők fölött, a [[bálványok]] oltára előtt”. Ugyanekkor találtak egy Tlalocnak bemutatott áldozatot, amely 42 gyerekkoponyából és-csontból állt.
== Halálvíziók ==
[[fájl:Codex Magliabechiano (141 cropped).jpg|bélyegkép|jobbra|[[Azték]] emberáldozat]]
A rettegő áldozatok halála és testénének feldarabolása gyakran megjelenik az azték művészetben. Az [[azték]] [[Coyolxauhqui]] istennő 1978-ban talált hatalmas faragott korongján az istennőt levágott karral és lábbal ábrázolták. [[Coatlicue]] istennő hatalmas szobrát szívek, emberi belső részek, koponyák és végtagok koszorúzzák. A
== Hátborzongató díszítés ==
Az [[aztékok]] a feláldozott emberek koponyáját a tzompantli nevű koponyatartókra helyezték. Bár ezek a borzasztó kiállítások nem maradtak fenn napjainkig, a korábban a [[Tempo Mayor]] északi részéhez tartozó, stukkóval borított reliefek, igen érzékletesen ábrázolják a koponyák sorait, sorakoztak.▼
== A kelta emberáldozat ==
▲Az [[aztékok]] a feláldozott emberek koponyáját a tzompantli nevű koponyatartókra helyezték. Bár ezek a borzasztó kiállítások nem maradtak fenn napjainkig, a korábban a Tempo Mayor északi részéhez tartozó, stukkóval borított reliefek, igen érzékletesen ábrázolják a koponyák sorait, sorakoztak.
A római feljegyzések szerint a kelták felfogása azt diktálta, emberéletért emberáldozatot kell bemutatni. A súlyos betegek és a csatába indulók úgy engesztelhették ki az isteneket, ha az ember számára legértékesebbet ajánlották fel, vagyis az életet. Előfordult, hogy egy fontos személy életéért cserébe - a kozmikus egyensúly és kiegyenlítődés értelmében - egy másikat kellett adniuk.
A mai, 20. századi ember számára rémisztő és kegyetlen szokás a kelták körében, akik a Kos világkorszak teremtményei voltak, természetesnek számított. Nem féltek a haláltól, számukra a túlvilági élet mindennapos, ismerős dolog volt, földi életük folytatása. Sokkal rosszabb büntetést is el tudtak képzelni a halálnál, például a számkivetettséget.
A fennmaradt dokumentumok szerint, az áldozathoz többféle halálnemet választottak. A hármas halálnak nevezett szertartás során az áldozatot egy fa ágai közé szorítva megégették, vízbe fojtották, és dárdával vérét vették. Más források szerint megfojtották, megkövezték, majd lándzsára húzták.
Két ír király, Diarmaid mac Cerbhaill és Muirchertach mac Ecra történetében példát is találhatunk a hármas, rituális királygyilkosság egy másik formájára. A két ember égő házból menekült sebesülten, majd végül sörrel telt kádba fúlt.
(Ez a rítus a szakrális királyság szerves része volt. A kelták hite szerint a királytól függött az emberek jóléte, így nem engedhették meg, hogy az uralkodó megöregedjen és legyengüljön, veszélybe sodorva ezzel az egész népet.)
A véráldozatot a gallok [[Esus]] isten tiszteletére végezték. A megölt test eséséből, rángásából és a kifolyó vérből jósoltak. Az ellenség fejét a házukra szögezték, a megtisztított koponyákat az isteneknek bemutatott áldozatokhoz használták. Az ellenség feje és agyveleje állt a legnagyobb becsben a kelta harcosok körében, ugyanis úgy tartották, az ember szelleme a fejében lakozik. Az ír [[Hódítások Könyve]] által említett varázsüst csak azt a harcost tudta feléleszteni, akinek nem hiányzott a feje vagy az agyveleje.
Az elítélt bűnözők feláldozása nem számított egyedi esetnek akkoriban, többek között a szászok és a rómaiak is alkalmazták. A történetírók hatalmas vesszőből font emberi alakokról írtak, melyek belseje tömve volt az feláldozni szánt, megkötözött emberekkel. A monstrumokat meggyújtották, a bűnösöket élve elégették, és (a gall) [[Taranis]] istennek áldozták.
A vér és tűzáldozat mellett a víznek is nagy szerepe volt. [[Teutates]]nek, azaz a törzs istenének bemutatott áldozatként ellenségeiket és a bűnözőket vízzel teli hordókba fojtották. (A víz életadó jellege és a királyválasztásban betöltött fontos szerepe mellett a halál és a túlvilág jelképe is volt. Majdnem minden túlvilági helyet a tengeren túlra tett a kelta képzelet, és a mágikus üstök is a halálból való feltámadást (esetleg beavatást) segítették elő. Az ebben megmártott halottak új életre keltek, megtisztultak, bár lélegzetüket elvesztve képtelenek voltak megértetni magukat az élőkkel.)
A fejkultuszban a fej a napimádás szimbóluma, az istenek jelképe volt. (A kelták tisztelték az elemi erőket, ünnepélyes esküt tettek a [[Nap]]ra, [[Hold]]ra, vízre, levegőre, s az esküszegést keményen megbüntették. A gonosztevők áldozatként való felajánlása a Nap tiszteletére és megtisztulásra is szolgált.)
A [[druida|druidák]] az általuk ártónak talált lények, főként bűnözők feláldozásával akarták a pozitív dolgokat elősegíteni. Az állatok égetése talán arra a hitre vezethető vissza, hogy a gonosz boszorkányok és varázslók állattá is át tudnak változni. Hitük szerint ha ezeket a lényeket életben hagyják, megronthatnák a terményeket és a jószágokat és felborítanák az egyensúlyt. Ennek a ritusnak a későbbi, persze erősen politikai indíttatású megnyilvánulásai a középkori [[boszorkány]]égetések voltak.
== Forrás ==
* [http://tttweb.hu/gyujtemenyek/cikkek/regi/Keltak/Kelta%20emberaldozat.htm Dr. Aedeen Cremin: A régészet csodái]
==Lásd még==
[[Véráldozat]]
[[en:Human sacrifice]]
[[bg:Човешко жертвоприношение]]
| |||