„Bermann Miksa” változatai közötti eltérés

Az eljárás lényege, hogy a vasanyag csiszolásánál gyorsan forgó koronghoz nyomjuk az acélt, és a csiszolókorong éles kristályszemcséi apró forgácsokat vágnak ki az acélból, melyek fénynyalábok alakjában jelennek meg a szemlélő előtt. A szikrakép előállítása tehát forgácsoló művelettel történik. Célszerűen a korong kb. 20 mm vastag, korund szemcséjű, keramikus kötésű, 60-80-as szemcsenagyságú, és 20-30 m/s kerületi sebességgel forog. Az anyagot úgy kell a korongra nyomni, hogy vízszintes szikracsóvát kapjunk. Bermann Miksa a szikrapróbát így határozta meg: "Az ütközés munkája, mely a kiragadott anyagrészecske anyagvonzását legyőzte, egyben súrlódási meleggé alakult, meleget fejlesztett, melyet éles kristályok esetén javarészt az anyagrészecske vesz fel. Ez a meleg a vasrészecskét izzóvá teszi." Ez az izzó vasrészecske a szikra. A kihulló csiszolókristályok szintén tovaröpülnek, de mivel nem izzanak, repülésük nem látható, nem zavarják a vizsgálatot. A szikra útja keletkezésétől eltűnése pillanatáig (amikor izzása megszűnik) a szikrasugár. A szikrasugarak összessége a szikranyaláb. A szikrasugarak hosszúsága 60 mm-től 500 mm-ig terjedhet az anyagminőségtől függően, ezenkívül befolyásolja még a vasrészecske tömege, a csiszolókorong szögsebessége és a nyomás nagysága. A korongot elhagyó vasforgácsot hűti ugyan a levegő, oxigénje viszont táplálja az égést. Mivel a melegfejlődés nagyobb mértékű a lehűlésnél, a vasrészecske hőmérséklete folyamatosan emelkedik, fehéren izzik, majd megömlik, explóziós jelenségek keletkeznek, ezekből azután következtetni lehet az ötvözet összetételére."