„Otto Friedrich Egyetem” változatai közötti eltérés

pontpótlás
(pontpótlás)
 
== Az egyetem története ==
Az egyetemet 1647-ben Melchior Otto Voit salzburgi püspök alapította Academia Bambergensis néven. Ez az intézmény már a helyi jezsuita kollégium kiterjesztése volt, a kollégium pedig [[II. Henrik]] alapította "dómiskolát" származik. 1648-ban [[III. Ferdinánd magyar király|III. Ferdinánd]] császár és [[X. Ince pápa]] felruházták az fiatal egyetemet minden akadémiai privilégiummal a köetkezőkövetkező évtől. 1770-ben egy új kar jött létre az akkori nevén 'Academica Ottonaia' berkein belül. Fürstbischof Friedrich Karl von Schönborn alakította ki a jogi kart. Az orvosi kart Fürstbischof Adam Friedrich von Seinsheim alapította meg, ezzel az intézmény egy klasszikus középkori négyfakultásos Egyetemmé vált. 1773-ban vette föl az Otto-Friedrich Universität nevet.
 
A 1803-ban a [[szekularizáció]]s folyamat nyomán megszűnt az egyetem. Katolikus hittudományokat azonban továbbra is oktattak, így az egyetemi oktatás hagyománya nem tört meg. A Katolikus Teológiai Kar maradhatott meg [[líceum]]ként, de 1939. október 9-én ez a főiskola is bezárt, így az egyetem hosszú történetében csupán a nacionalizmus ideje alatt szünetelt a tanítás. 1945. október 10-én az amerikai hadsereg beleegyezésével a főiskola újra megnyitotta kapuit.
 
1972-ben a régi egyetem utódja, a Filozófia- és Hittudományi Főiskola (alapítva 1923-ban) az 1958-ban alapított Pedagógiai Főiskolával került összevonásra (Gesamthochschule Bamberg). Bajorország egyetlen ily módon összevont intézménye 1979-ben kapott egyetemi címet. 1975-ben megalakult Történelmi- és Földtudományi Kar, 1977-ben pedig a Nyelvi- és Irodalomtudományi Kar, valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. 1979-ben pedig sikerült az egyetlen bjor állami főiskolát egyetemmé nyilvánítani, így az intézmény fölvette az Otto-Friedrich Universität nevet az alapító Otto Voit von Salzburg és a nagy támogató, Friedrich Carl von Schönborn után. Az új egyetemnek a Filozófiai és Teológiai karán kívül két főiskolai kara is volt (Neveléstudományi és Társadalomtudományi). A Neveléstudományi Kar a Filozófiai Karral olvadt egybe, az új név pedig PPP lett (Pedagógia, Filozófia, Pszichológia
 
Az „Otto-Friedrich” elnevezés Melchior Otto Voit salzburgi püspökre és az egyetem jelentős támogatójára, a schönborni Friedrich Carlra utal. 1988-ban az egyetem összekötötte magát a XVIII. században létezett Universitas Ottonaia Fridericania-valFridericaniával, és ez év október 1-eje óta hivatalosan is Otto-Friedrich Universität Bamberg a neve.
 
2001-ben megalakult a Gazdaságinformatikai és Alkalmazott Informatikai Kar.
A Társadalom- és Gazdaságtudományi Kar és a Gazdasági és Alkalmazott Informatikai Kar nagyszámú hallgatói köre az óvároson kívül, a Feldkirchenstraße campusában lévő épületekben látogathatják az előadásokat.
 
A város északi részén, az ún. Regnitz-szigeten (egykori ERBA-telep) egy újabb egyetemrész felépítését tervezik. A munkálatok előreláthatólag a 2008/09-es év téli félévére fejeződnek be. A már meglévő téglaépületben kb. 300 kollégiumi szobát alakítanak ki. Emellett egy 14 000 m² alapterületű új épület felépítését tervezik, melyben a jövőben a várhatóan emelkedő létszámú hallgatók oktatását szervezik meg.
 
== Külső hivatkozások ==
2 806

szerkesztés