„Lovasság” változatai közötti eltérés

Nagyobb mértékben először az [[Asszír Birodalom|asszír]] hadseregben alkalmazták a lovasságot ([[KrI. e. 9. század]]). Az ókori társadalmakban a lovasság másodlagos fegyvernem maradt. A sztyeppei [[nomadizmus|nomád]] népek ([[hunok]], [[magyarok|ősmagyarok]], [[kunok]], [[mongolok]] stb.) fő fegyverneme a [[könnyűlovasság]] volt. Harcmódjuk jellegzetes eleme volt a [[lovasíjászat]]. A [[középkor]]ban a [[feudalizmus|feudális társadalmak]] csaknem kizárólagos fegyverneme a páncélos [[nehézlovasság]] volt, amely közelharcban elsöprő erőt képviselt, azonban manőverezésre alkalmatlan volt. A [[lőfegyver]]ek terjedésével a lovasság szerepe háttérbe szorult, páncélzata csökkent, távolsági fegyvereket kapott és ismét megjelent a nagy manőverező képességű könnyűlovasság ([[huszár]]ok, [[ulánus]]ok stb.) A [[19. század]] második felében, főként az ismétlőfegyverek és a géppuskák bevezetése következtében a lovasság fontossága és használhatósága nagy mértékben csökkent. Feladata egyre inkább már csak a felderítés, üldözés, ellenséges lovasság elleni harc volt.

Az [[I.első világháború]] idejére a gyorstüzelő kézifegyverekkel felszerelt és védővonalba beásott ellenség elleni lovasroham az öngyilkossággal ért fel. A lovassági alakulatok végül lovaikat páncélozott harcjárművekkel cserélték fel és a „gépesített lovasság” vagy „páncélozott lovasság” nevet kezdték el használni, de végül ezt az elnevezést is elhagyták. A [[II.első világháború]]ban csak különleges esetekben, alkalmi fegyvernemként használták a lovasságot. Az [[1950-es évek]]ben már egyik korszerű hadseregben sem alkalmaztak lovasságot.