„Karl Gutzkow” változatai közötti eltérés

Teológiai és filológiai tanulmányait a berlini egyetemen végezte. Miután 1830-ban ''De diis fatalibus'' című filológiai munkájával pályadíjat nyert, a [[júliusi forradalom]] idején megalapította a ''Forum der Journalliteratur'' című kritikai folyóiratot, melynek hasábjain [[Wolfgang Menzel]] írta híres [[Goethe]]-ellenes bírálatait. 1831-ben Menzel meghívására [[Stuttgart]]ba ment, ahol annak ''Litteratur-Blatt'' című lapjának szerkesztésében részt vett. Névtelenül megjelent munkái ez időből: ''Briefe eines Narren an eine Härrin'' (Hamburg, 1832) és ''Maha Guru, Geschichte eines Gottes'' (Stuttgart, 1833) című, a [[pápaság]] ellen írt szatirikus regénye. Tisztán szépirodalmi dolgokat is írt akkor, így ''Novellen'' (Hamburg, 1843) című kötetét és ''Nero'' drámáját (Stuttgart, 1835), bár ez időtájt a politika inkább vonzotta.

 

 

Kiszabadulván fogságából, megnősült és Majna-Frankfurtban telepedett le, ahol több évig élt, irodalmi működésében a cenzurától korlátozva. Itt írta Bulwer néven ''Beiträge zur Geschichte der neuesten Litteartur'' (Stuttgart, 1836), ''Götter, helden, Don Quixotte'' (Hamburg, 1838), ''Goethe im Wendepunkte zweier Jahrhunderte'' (Berlin, 1836) és ''Die Zeitgenossen'' (Stuttgart, 1837) című korrajzait, melyeket összegyűjtött műveiben ''Säkularbilder'' néven vett föl. ''Die Deutsche Revue'' és ''Frankfurter Börsezeitung'' lapjainak kiadását betiltották és csupán a Hamburgban kiadott ''Telegraph für Deutschland'' volt hosszabb életű. E lapokban megjelent dolgozatait következő könyvekben adta ki: ''Vermischte Schriften'' (4 kötet, Lipcse, 1842-50) és ''Aus der Zeit und dem Leben'' (u.o. 1844). Ez időben kiadott egyéb művei: ''Skizzenbuch'' (Kassel, 1839); ''Die rote Mütze und die Kapuze'' (Hamburg, 1838); ''Börnes Leben'' (u.o. 1840); ''König Saul'' (u.o. 1839); és ''Richard Savage'' (Lipcse, 1842, 6. kiad. Jena, 1882; magyarra fordította Lukács Lajos) drámák: ''Seraphine'' (Hamburg, 1839) és ''Basedow und seine Söhne'' (Stuttgart, 1839) regények. Ezután írt számos színműve közül legnagyobb népszerűségre ''Uriel Acosta'' (1847; 12. kiad. Jena, 1889) tett szert; egyéb drámái: ''Zopf und Schwert'' (1844, 10. kiad. u. o. 1882; magyarra fordította Szilágyi Sándor, Kolozsvár, 1845); ''Das urbild des Tartüffe'' (1847; 5. kiad. u. o. 1882); ''Königslieutenant'' (1852; 9. kiad. u. o. 1889); ''Patkul'' (1841); ''Pugatscheff'' (1846); ''Wullenweber'' (1848); ''Phillip und Perez'' (1853); ''Werner oder herz und Welt'' (1840); ''Der 13. November'' (1842); ''Ein weisses Blatt'' (1844); ''Ottfried'' (1854); ''Ella Rose'' (1856); ''Liesli, Die Schule der Reichen'' (1841); ''Lenz und Söhne'' (1855); s végül ''Lorbeer und Myrte'' (1855) c. történeti jellemrajza, melyek összegyűjtve ''Dramatische Werke'' (9. köt., Lipcse 1842-57; újabb kiad. Jena, 1880) cím alatt jelentek meg.

1870-ben Berlinbe ment, ahol írói működését nagy szorgalommal újfent megkezdte. Idegbaja 1873-74-ben [[Olaszország]]ba űzte, ahonnan [[Wieblingen]]be, [[Heidelberg]]ba ment, majd pedig [[Sachsenhausen]]ben telepedett le, ahol tűzvész alkalmával szobájában megfulladt.

 

 

==Forrás==