„Hágár (Biblia)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
73. sor:
Hágárt az iszlám vallás ősanyaként, mátriárkaként tiszteli. A muszlim hagyományok igaz hitű nőnek tartják, és kiemelik, hogy Hágár [[monoteizmus|egyistenhitű]] volt egy pogány világban. Ő [[Allah]] kiválasztott hírnöke, prófétája és minden arab nép ősanyja. Hágár nagyrabecsülését igazolja az is, ahogyan az [[arab nyelv]]ben igyekeztek megtalálni nevének pontos jelentését. Az egyik felfogás szerint Hágár neve az arab ''hadzsara'' szóból ered, amely azt jelenti, hogy „elválasztva a gonosztól”. Ezzel feltehetőleg szintén Hágár monoteizmusára utaltak. Más források úgy vélik, hogy Hágár neve kapcsolatban áll a ''hidzsara'' szóval, amely [[az iszlám öt oszlopa|az iszlám öt oszlopának]] egyikét, és a [[mekka]]i zarándoklatot jelöli.
 
Az iszlám hagyományok két történetben írják le Hágár származását. Az egyik nagyrészt megegyezik a zsidó midrásokban leírt történettel, miszerint Hágár a fáraó lánya volt, akit az uralkodó Ábrahámnak ajándékozott feleségül, mivel úgy gondolta, hogy [[Sára (BibliaÁbrahám felesége)|Sára]] a testvére.<ref name="auto_ushmvahCJlJEULrKT1KHEQ">{{cite journal
| author = 'Aishah 'Abd al-Rahman, Anthony Calderbank
| title = Islam and the New Woman/ ﺍﻹﺳﻼﻡ ﻭﺍﻟﻤﺮﺃﺓ ﺍﻟﺠﺪﻳﺪﺓ