Főmenü megnyitása

Módosítások

== Életpályája ==
[[Fájl:Faragó Géza sírja.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Faragó Géza sírja [[Budapest]]en. [[Kerepesi temető]]: 34-11-21.]]
Rajzolási tehetsége már korán megmutatkozott, s jobb módú szülei támogatásával Bruck Miksa magántanítványa lett. Egy "Hansy" nevű zsokét ábrázoló rajza, nagy botrányt kavart, különösen akkor, amikor kiderült szabadidejét az ügetőpályán tölti főképp rajzolással. Az iskolából kicsapták. Gimnáziumi tanulmányai után, [[1897]]-ben tanulmányait [[Párizs]]ban folytatta. Kezdetben az Académie Colarossi hallgatója volt, s a tandíjra valót egy párizsi pliszégyárban dolgozva szedte össze. Később az Atelier Artistique Delay-ban folytatta tanulmányait, Alexandre Delay festő vezetése mellett. Roheim Ödön támogatásával tovább maradhatott Párizsban, s sikeres felvételit tett a Montparnasse-n működő nagy hírű iskolába Arts Décoratifs-ba.
Tanulmányait [[Párizs]]ban végezte. Hazatérve a [[szolnoki művésztelep]]en [[Fényes Adolf]] mellett, majd [[1910]] körül a [[kecskeméti művésztelep]]en [[Iványi-Grünwald Béla]] körében alkotott. Szívesen örökített meg vidám, humoros jeleneteket, mestere volt a karikatúrának, sokat tett a plakátművészet alkalmazott grafikai szintű és európai színvonalon történő meghonosításáért.
 
[[1914]]-ben plakátkiállítása volt [[Berlin]]ben. Négyszer volt kiállítása a [[Nemzeti Szalon]]ban: [[1900]]-ban, [[1910]]-ben,[[1923]]-ban és [[1928]]-ban. Az 1910-es kiállításon plakátjait és saját festményeit (tájképeit, figurális kompozícióit) együtt állította ki, s a közönség körében nagy sikere volt, erről beszámolt a [[Nyugat (folyóirat)|Nyugat]] művészetkritikusa, [[Lengyel Géza]] is.<ref>* [http://epa.oszk.hu/00000/00022/00052/01422.htm [[Lengyel Géza]] Faragó Géza 1910-es kiállításáról, Nyugat, 1910/6. sz.]</ref>