„Nádasd nemzetség” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
Az Árpád-kor homályából a 13. század elején előtűnt Nádasd nemzetség birtokai nagyrészt a [[Vasi-Hegyhát]]on azonosíthatók be, a birtokok másik kisebb csoportja is határvidékre, a [[Mura]] mellékére esik. A nemzetség egyes ágai között ekkora már az ősfoglalású földek felosztásra kerültek, így az egyes ágak lakóhely szerint is elkülönültek egymástól. Ez az elkülönülés jut kifejezésre a nemzetség négy ismert ágának nevében is, az egyes ágakat már a 13. században akkori lakóhelyükkel azonosították. De az összetartozás tudata - főként birtokügyekben – azonban továbbra is megfigyelhető, még a 16. században is fellelhető az ágak közötti rokonságra való hivatkozás. Ezt az összetartozást fejezik ki az egyes ágak 14. század végétől fennmaradt - kis eltérésektől eltekintve azonosnak tekinthető – [[heraldika]]i emlékei is, amelyek egy közös nemzetségi címer használatára utalnak. A kezdetben valószínűleg határvédelmi feladatot ellátó nem főrendű nemzetség későbbi, ''Nádasdy de Nádasd'' és ''Pethő de Gerse'' oldalágai jelentős befolyással bírtak nem csak a térség, hanem az egész ország történelmére is.
 
==A magyar nemzetségekről==
A keleti népek törzs-szerkezete vérségi kapcsolatok rendszerére épült, a tisztségek és méltóságok örökség útján adódtak tovább és egyes előkelő családok birtokában voltak. Így e népeknél alapvető érdek volt a közös származás gyökereinek és a családok ezen az alapon álló szoros szövetségének megőrzése. A nemzetségek kijelentik közjussaikat a jószágokban is, osztoznak egymással ezekben és mag-szakadás esetében az ág jussait törvényesen keresik a bírák előtt.<ref name="Nemzetségek 1."> {{cite journal | last=Nagy | first=Gyula | title=A magyar nemzetségekről, Első közlemény | journal=Századok, 1. Füzet | year=1870 | pages=534-551}} </ref>
 
Az államiság korai időszakában a vérségi alapokon szerveződött nemzetségeknél további összetartó erőt jelentett a sérelmekkel szembeni közös fellépés lehetősége. A nemzetségi közös osztatlan birtok, majd az abból eredeztethető nemzetségi tagokat megillető elsőbbségi jog a birtok megvételére még hosszú ideig fennállt. Ez a jog még a [[14. század]] elején is oly erős volt, hogy a nemzetségi birtokot a nemzetségbeliek hozzájárulása nélkül, nemzetségen kívüli személyek nem is merték megvásárolni. A férfiágon kihalt családok birtokai a legközelebb eső nemzetségi ágon belül öröklődtek. A szabad végrendelkezésre irányuló engedélyek csak a [[13. század]]ban kezdenek megjelenni, de még a 14. században is nagy ellenállással találkoznak. Ezt az összetartozást fejezték ki és erősítették, a később nagy számban építetett közös nemzetségi monostorok is.<ref name="Nemzetségek 2."> {{cite book |author= Dr.Karácsonyi János |authorlink= Karácsonyi János |title= A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Első kötet |publisher= Magyar Tudományos Akadémia -, Budapest |year= 1900.}} </ref>
 
A honfoglalás időszakában az államszervezet törzsekből és nemzetségekből, a nemzetségek pedig ágakból és nagycsaládokból álltak. Honfoglalás-kori művében [[VII. Kónsztantinosz bizánci császár|Konstantin bizánci császár]] hét plusz egy törzset, krónikáinkban: [[Anonymus]] hét törzset, [[Kézai Simon]] hét törzset és száznyolc nemzetséget, a [[Pozsonyi-krónika]] – Konstantinnal egyezően – hét plusz egy törzset, [[Thuróczi János]] pedig száznyolc nemzetséget említ.<ref name="Nemzetségek 1."> </ref>
A ''tribus''<ref group=m>''tribus'': törzs - a nemzetségeket összefogó nagyobb rendszertani csoport </ref>illetve ''genus''<ref group=m>''genus'': nem, nemzetség - a családok és a törzsek közötti rendszertani egység </ref> szóval jellemezhető honfoglaló nemzetségek számának alátámasztására a korabeli oklevelek átvizsgálása útján történtek próbálkozások. A 14. század közepéig megjelent oklevelek átvizsgálása a nemzetségek számát 180 körülire teszi – kiegészülve a mintegy 27-30 idegen eredetű (''indigena'') és a későbbi már a kereszténység korában létrejött új nemzetségekkel. Az oklevelekből levont következtetések ellentmondásosak, a ''genus'' kifejezés keveredik a ''generatio''<ref group=m>''generatio'': nemzedék </ref> -val, a ''de genere''<ref group=m>''de genere'': nemből, nemzetségből való </ref> jelzővel számos esetben nem nemeseket is illetnek.<ref name="Nemzetségek 2."> </ref>
A ''de genere'' és a ''de generationibus''<ref group=m>''de generationibus'': ágakból származó </ref> jelzők használatát a honfoglaló nemzetségeknél az ősfoglalású földdel való rendelkezés joga alapozta meg. Az ilyen nemzetségek a nemzetség közös telepét, az ország első felosztásakor elfoglalt – ősfoglalású – területét örökös joggal (''jure haereditario'') bírták. Az ilyen ''haereditas''<ref group=m>''haereditas'': örökség, hagyaték </ref> ellenben a ''donatio''<ref group=m>''donatio'': nemesi birtok adományozása </ref> -val csak árulás miatt volt elvehető.
 
 
A nemzetség valamennyi, történeti forrásokból beazonosítható személyének származása ezen vas megyei településre vezethető vissza.
A 13. század elejére a nemzetség közös birtoka az ágak között már felosztásra került.<ref name="Nemzetségek 6."> {{cite book |author= Dr.Karácsonyi János |authorlink= Karácsonyi János |title= A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Második kötet |publisher= Magyar Tudományos Akadémia -, Budapest |year= 1901.}} </ref>
 
<center><gallery>
A nemzetség ezen ága nevét a Vasvár melletti [[Gersekarát|Gerséről]] (ekkor még:''Gelse'') vette. A gersei ág alapítójának Csapó (''Chapov'' – lásd oklevéllrészlet) tekinthető, akinek egy testvérét ''Simont'' ismerjük – Simon feleségének hitbéréről Csapó fia András 1275-ben gondoskodott. Az ág tagjai közül András – aki 1258-ban [[V. István magyar király|V. István]] mellett a dél-stájerországi Mahrenberg (''Marunberg'') ostrománál tűnt ki – több adományt is kapott. 1259-ben a [[Domonkos-rend]] világi társa (''confrater'') lett, 1283-ban a királyi fegyvernökök ispánja. Fia László és ennek öccse Dénes családjaikkal együtt 1316-ban hatalmaskodás áldozatai lettek, a vérontásból csak László kiskorú leánya Margit menekült meg.
 
Gelsei László felesége a későbbi [[országbíró]], [[Köcski Sándor]] nővére volt. A település ezen zavaros időszakban a [[Németújváriak]] tartományúri befolyása alá tartozott. A vérontásra a tartományúri befolyás alóli nyílt átállás – Köcski Sándor, Gelsei László és Dénes ; Köcski Sándor 1318-ban már [[Pannonhalma|szentmártoni]] várnagy – miatt került sor. Annak, hogy a tragikus esemény után a birtokok nem Márk fia Pethőre szálltak egyetlen oka lehet - mégpedig az, hogy Pethő családja ekkor még nem állt a király oldalán. Így pár évvel később az ág birtokait [[Magyar Pál (várnagy)|Magyar Pál]] gimesi várnagy kapta meg királyi adományként. 1324-ben a birtokokba való beiktatáskor Márk fia Pethő ellentmondással élt, de a király elé idézve ellentmondását jobbnak látta visszavonni.<ref>Nagy I. - Véghely D. - Nagy Gy. : Zala vármegye története. Oklevéltár I./129.</ref>
 
Gelsei Margitot Köcski Sándor neveltette, a királyi udvarba került, ahol [[Piast Erzsébet magyar királyné|Erzsébet]] királyné egyik kedvelt udvarhölgye lett. 1332 -ben [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] [[fiúsítás|fiúsította]] – ez tekinthető az első hazai fiúsításnak – és így családja minden javainak örökösévé válhatott. Gelsei Margitot családja birtokainak új tulajdonosa, Magyar Pál, a későbbi ''maior tuarnicorum regis'' vette feleségül.<ref>Fejér G. :Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII.3./CCLXXI. </ref> A későbbi oklevelek Gelsei Margitot általában „''nobilis Dominae, consortis Magistri Pauli, dicti Magyar, filiae videlicet Magistri Ladislai, filii Andreae, filii Chapou de Gelse de genere Nadasth in Comitatu Castriferrei''” -ként nevezik.<ref>Fejér G. :Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis IX.3./LXXXV. </ref>
 
A nemzetség birtokaira vonatkozó igényét Pethő 1340-ben felújította, ettől kezdve Magyar Pál és felesége intézkedéseivel szemben - ősi jogára - hivatkozva folyamatosan ellentmondásokkal és tiltásokkal próbálkozott. 1346-ban a birtokviták részeként [[I. Lajos magyar király|I. Lajos]] király előtt Magyar Pál , fia László valamint Margit asszony és másfelől Márk fia Pethő megállapították, hogy őseiktől örökölt birtokaikat: ''Gelse'', ''Makwa'', ''Mezado'', ''Sarfewmezado'', ''Hodaz'', ''Zalateluk'', ''Pah'' és ''Derze'' tőlük az idők folyamán elidegenítették, ezeket azonban Károly király örökjogon Margit asszonynak adományozta. Margit asszony ''Makwa'', ''Hodaz'' és ''Zalateluk'' birtokokat ekkor feltételesen rokonának Márk fia Pethőnek adta.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:90927 </ref>
 
1353 végén Gelsei Margit a budai káptalan előtt, betegágyában férje és fia László beleegyezésével végrendeletet tett ( ''Gelse'', ''Olsár'', ''Sarfeumézadou'' és ''Derze''-t érintőenbirtokokat érintően) az óbudai [[Klarisszák|Klarissza]] apácák javára.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91460</ref> Közvetlenül ezt megelőzően, majd 1354. január elején ''Makuai'' Márk fia Pethő mester a vasvári káptalan előtt eltiltja Magyar Pált és feleségét az előzőekben érintett birtokok elidegenítésétől.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91459</ref>
Margit asszony, fia 1354 évi halálát követően az Erzsébet királyné által alapított [[óbudai klarissza kolostor]]ban, családi temetkezési helyként oltárt alapított.<ref>Fejér G. :Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis X.3./CCXV. </ref> 1359-ben [[Pápoc]]on kolostort, majd 1365-ben – férje és lánya halálát követően – prépostságot is alapított. 1357 végén a budai káptalan betegágyához kiküldött kanonokjai előtt az atyjától reá szállott szőlőjét a ''Gelse villában'' és a ''Gelse sessiót'' a Vasvár ''civitasban'' székelő domonkos barátoknak adományozta.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91505</ref>
 
Gelsét érintő igényének Pethő csak Gelsei Margit 1372 évi halálát követően tud majd érvényt szerezni, de ezt megelőzően 1371-ben Magyar Pál özvegye Gelsét már eladta a királynak.<ref>A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF:91786</ref> Pethő a birtokok egy részét 1356-ban [[Treviso megye|Treviso]] alatt kérte vissza Nagy Lajostól. Felesége ''Hidvégi András'' leánya ''Margit'' lett, tőlük származtatható a nemzetség ''Pethő de Gerse'' -ként ismert ága, amelynek soraiból többen is bárói rangra emelkedtek.<ref name="Nemzetségek 6."> </ref> Az ág utólsókéntutolsóként nyilvántartott tagja, ''Zsigmond'' 1766-ban halt meg.
 
====Birtokaik ====
====Az ág nevezetesebb leszármazottai ====
 
* '''''György''''' [[Bars vármegye|barsi]] alispán ( -1396–1396 ''Nikápoly'' )
* '''''János''''' vasi [[ispán]] ( -1424–1424)
* '''''Tamás''''' [[Abaúj vármegye|abaúji]] alispán ( -1430–1430)
* '''''László''''' vasi és zalai ispán (1436,1441; -1456–1456)
* '''''Pethő (Péter)''''' vasi ispán (1436,1441)
* '''''Miklós''''' [[pohárnokmester]] ( -1501–1501)
* '''''János''''' ajtónálló ( -1521–1521)
* '''''János''''' főpohárnokmester ( -1578–1578)
* '''''Zsigmond''''' [[Zemplén vármegye|zempléni]] ispán, főkapitány ( -1675)
* '''''Mihály''''' zempléni ispán ( -1730–1730)
 
 
* '''''András''''' vasi alispán (1564-1577)
* '''''Tamás''''' vasi alispán (1566)
* [[Nádasdy Ferenc (hadvezér)|'''''Ferenc''''']] - „fekete bég”; vasi ispán, [[lovászmester|főlovászmester]] (1555-1604)
* '''''Tamás''''' vasi alispán (1592-1619)
* [[Nádasdy Pál|'''''Pál''''']] 1625-töl: gróf ; vasi ispán, dunántúli főkapitány, főudvarmester
[[kép:Nádasdi Lőrinc fia János sírköve (1380).jpg|bélyegkép|200px|jobbra|Nádasdi Lőrinc fia János sírköve 1380-ból.]]
Nemzetségi címerről abban az esetben beszélhetünk, ha ezen egységesnek tekinthető címer a „''de genere''” jelzővel jellemezhető – 14. század első felével záródó – időszakból maradt fenn.
A nemzetségekből származó középnemes családok címerei általában a 14. század után alakultak ki. Ennek fő oka, hogy a köznemességnek nem volt módja saját címeres zászló alatt hadba vonulni, illetve saját pecsét alatt hiteles okmányt kiállítani sem. Ezt a feltételezést mohácsi vész előtti címeradományozások – mintegy kétszáz [[armális]] – is alátámasztják.<ref name="Nemzetségek 7.">{{cite book |author= Csoma József |authorlink= Csoma József |title= Magyar nemzetségi czímerek (Dr.Karácsonyi J.:A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Harmadik kötet második fele)|publisher= Magyar Tudományos Akadémia -, Budapest |year= 1904.}} </ref>
A 16. századig a Nádasd nemzetség leszármazottai nem viseltek országos tisztségeket. Soraikból főként csak megyei tisztségviselők – alispánok és ispánok – kerültek ki, illetve egy-egy főúr mellett annak [[Familiaritás|familiárisaként]] lettek ismertek. A nemzetséget érintő első heraldikai emléknek a [[Szentgotthárdi ciszterci apátság]] területén feltárt, a darabosi ághoz tartozó Lőrinc (1309-1326) fia János 1380-as sírkövén található [[címer]] és [[sisakdísz]] ábrázolás tekinthető.<ref group=m>A darabosi ág ismer családfája szerint Lőrincnek nem volt János nevű fia, János (1309-1329) csak testvéreként azonosítható be. A sírfelirat egyértelműen Lőrinc fiának nevezi Jánost.</ref> Ezen a jobbra dőlő [[pajzs (heraldika)|címerpajzs]]ban két nád között egy, a természeteshez hasonló ábrázolású, jobbra fordult vadkacsát látunk. A pajzsra helyezett [[csöbörsisak]]on a sisakdíszt a [[címerkép]] ismétlődése alkotja.<ref group=m> [[Csoma József]] a címer kialakulását tévesen a 15. század közepére teszi, feltételezése szerint nemzetségi címerről a Nádasd nemzetséget érintően nem beszélhetünk. </ref>