„Stendhal” változatai közötti eltérés

[[1799]]-ben [[Párizs]]ba költözött. Rokoni segítséggel [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] hivatalnoka, majd katonája lett. Részt vett az olaszországi győztes hadjáratban, a [[milánó]]i bevonulás élete legnagyobb élménye volt, majd [[Claude Ignace François Michaud|Michaud]] tábornok hadsegéde lett. Az [[amiens-i békekötés]] után a hadseregből kilépett, de 1812-ben már megint elkísérte a császártvezérkart Oroszországba is.

Napóleon bukása után kezdte meg irodalmi pályafutását, eleinte csak fordításokkal, átdolgozásokkal, útirajzokkal. Milánót, kedves városát választotta lakhelyéül, itt élt 1821-ig, majdamikor az osztrákok kiutasították s apja halálakor visszatért Párizsba, hogy szerény örökségét átvegye. A [[Bourbonok]] bukása után diplomáciai szolgálatba lépett. KonzulkéntA [[júliusi forradalom]] után francia főkonzulként képviselte [[Lajos Fülöp]] [[Franciaország|Franciaországát]] [[Trieszt]]ben, majdminthogy azonban az osztrák kormány megtagadta tőle, mint volt carbonaritól az exequaturt, hasonló küldetésben a [[Pápai állam]]banba, [[Civitavecchia|CivitavecchiábanCivitavecchiába]] ment.

Száműzetéshez hasonlatos magányában, amelyet csak ritkán szakított meg egy-egy párizsi utazás, írta remekműveit. 1842. március 22-én halt meg Párizsban. Sírjára kívánsága szerint olaszul vésték rá a nevét, s utána a maga fogalmazta sírfeliratot: „Arrigo Beyle / Milanese / Scrisse / Amò / Visse”.