„Vita:Szigetszentmiklós” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
13. sor:
 
Az új ref. templom 1988-1996 közt épült a háborúban lerombolódott régi telkén. Állítólag ez volt a szocializmus csak torony nélkül építhető imaházai utánni első toronnyal épült temploma. A 2012-es kibővítéskor a templom mögött és alatta folytatódóan, alul Árpád korabeli templom maradványt, felette a a földben a későbbi templom falakat, mellé temetve férfi, női és sok gyermek csontvázat, (abban korban magas gyermekhalandóság miatt) és többek közt még korábbról származó vonalas gabonatároló edény töredéket, réz pénzérmét, későbbi liliomos Anjou címeres gyűrűt is találtak. Az alsó vélhetően Árpád kori felett, rá merőlegesen épült a későbbi, amelynek utolsó képeken megmaradt változata a világháborúban lerombolódott és köveit elhordták építőanyagnak. A régészek szerint Árpád kori és a későbbi rá keresztben épült templom maradványban is több lelet került elő. Egy részén a jelenlegi új templom is rajta fekszik így az nem feltárható. A leletek helyén bővül a jelenlegi templom az új közösségi résszel.
 
Nyugodtan írjad át :D [[Fájl:Zastava S. Jugoslavije.png|23px]] [[Szerkesztő:Szajci|Szajci]]&nbsp;<sup>[[Szerkesztővita:Szajci|pošta]]</sup> 2012. szeptember 26., 13:59 (CEST)
Visszatérés a(z) „Szigetszentmiklós” laphoz.