„Bálint Sándor (néprajzkutató)” változatai közötti eltérés

a
→‎Életpályája: 1 új link felvéve
a (→‎Életpályája: 1 új link felvéve)
[[Alsóváros (Szeged)|Szeged-alsóvárosi]] paprikatermesztő családban született, már egyéves korában árvaságra jutott, özvegy édesanyja, született Kónya Anna nevelte, taníttatta és támogatta, ügyesen gazdálkodó, jól kereskedő asszony hírében állott. A gyermek Bálint Sándor hamar kitűnt az iskolában jó tanulmányi eredményeivel. Az [[első világháború]] idején számos feleség helyett ő írta meg a leveleket a fronton katonáskodó férjeknek.
 
A [[Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged)|szegedi piaristáknál]] érettségizett, majd a [[Szegedi Tudományegyetem|Ferenc József Tudományegyetemen]] szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát, közben egy évig ([[1924]]/[[1925]]-ben) a pesti egyetemen is tanult. [[1930]]-tól a [[SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék|Néprajzi Intézetben]] [[Solymossy Sándor]] intézetvezető mellett díjtalan gyakornok. 1931-ben óraadó tanár a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben. [[1934]]-től egyetemi magántanárrá habilitálták Solymossy Néprajzi intézetében ''Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére'' témakörben. Bálint Sándor vállalta az Alföld-kutatást, az Alföld vallási néprajzának kutatását. Mind Solymossy, mind [[Sík Sándor]] helyeselte Bálint Sándor néprajzi tárgykörének megválasztását. [[1945]]-ben belépett a [[Kereszténydemokrata Néppárt]]ba (amiben [[Demokrata Néppárt]]tá válása után is megmaradt). A KDNP [[FKGP]]-vel kötött választási megállapodása alapján az [[1945-ös választások]]on egyike lett a két országgyűlési mandátumot szerzett (K)DNP-s politikusnak (a másik [[Eckhardt Sándor (irodalomtörténész)|Eckhardt Sándor]] volt). Az 1947-es „[[1947-es magyarországi országgyűlési választások|kékcédulás választások]]on” a Demokrata Néppárt országos listájáról jutott mandátumhoz, ezt azonban már nem töltötte ki; [[1948]]-ban visszavonult a politikai szerepléstől, lemondott mandátumáról és kilépett a pártból.
 
[[1947]]–[[1965]]-ig egyetemi tanár. [[1962]]-ben a történelemtudományok kandidátusa lett. Tanítási engedélyét [[1950]] és [[1956]] között megvonták, [[1965]]-ben „rendszerellenes izgatás” vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Mindkét időszakban mélységes, őszinte vallásos meggyőződése miatt szenvedett üldöztetést. [[1966]]-ban kényszerű nyugdíjba vonult. Annyira erőteljes volt Szegeden a vallás-ellenesség, hogy egyik legjobb barátja, [[Ortutay Gyula]] sem tudott többet intézni, mint a kényszer-nyugdíjazás. Nyugdíjasként írta meg fő műveit, a ''Karácsony, húsvét, pünkösd'' ([[1973]]) és a ''Szögedi nemzet'' ([[1976]]) című monográfiáit. Főleg a [[Móra Ferenc Múzeum]] igazgatója, [[Trogmayer Ottó]] és egyes munkatársak, köztük [[Juhász Antal]], [[Ifj. Lele József Néprajzi Magángyűjteménye|Lele József]] segítették az ő kutatásait, műveinek közreadását.