„Teleki József (politikus)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
+forrás, +kat.
9. sor:
 
== Pályafutása ==
Előbb a pesti felső járás tiszteletbeli főszolgabírája volt, majd elfoglalta helyét a [[főrendiház]]ban. Első beszédét a főrendiház reformtárgyalásakor mondta. Később a főrendiház jegyzője lett, majd a főrendiház delegációjába is póttagul választották. Pest vármegye virilistája lévén, részt vett a vármegyei törvényhatósági bizottság munkájában, főként sokat tett a [[lótenyésztés]] emeléséért. 1887-ben [[Szabadelvű Párt]]i programmal a [[fülöpszállás]]i választókerületben képviselő lett. 1892-ben pedig a [[makó]]i választókerületben az ellenzéki [[Justh Gyula|Justh Gyulával]] szemben ő lett a képviselő. 1896-ban azonban (ismét Justh Gyulával szemben) kisebbségben maradt, s újból elfoglalta helyét a főrendiházban. A Pest megyei [[Nemzeti Munkapárt]] megalakulásakor, [[1910]]. [[március 19.|március 19]]-én, elnökévé választotta. Az 1910. évi választások alkalmával a [[dunavecse]]i kerületben lépett fel, de kisebbségben maradt. Tagja volt a közjogi és törvénykezési bizottságnak és a véderő bizottságnak. Ugyancsak tagként vett részt a királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróság, s a közigazgatási fegyelmi bíróság munkájában. A valóságos belső titkos tanácsosi cím birtokosa. A 7. huszárezred tartalékos honvéd huszárhadnagya volt. Tagja volt a [[harta]]i képviselőtestületnek is. Részt vett az 1896-os [[millennium]]i kiállítás megrendezésében.
A 7. huszárezred tartalékos honvéd huszárhadnagya volt.
Tagja volt a [[harta]]i képviselőtestületnek is. Részt vett az 1896-os [[millennium]]i kiállítás megrendezésében.
 
Felesége: Apaji Szászy Júlia (1863-1950) volt. A felesége a vármegye baromfitenyésztési szakosztályának elnökeként is tevékenykedett. Gróf Teleki Margit, leánytestvére révén [[Khuen-Héderváry Károly]] grófnak sógora volt.
 
== Tetétleni birtok ==
19 ⟶ 17 sor:
 
== Társadalmi élete ==
A dunavecsei református polgári iskola alapulásának tízéves évfordulóján vette föl az akkor megválasztott, új református egyházkerületi főgondnok, tetétleni gróf Teleki József nevét, „az ő nagybecsű engedélyével”. Ekkor terveztették meg [[Török Ignác (építész)|Török Ignác]] budapesti építésszel az iskola új épületét, melyet 1929 szeptemberében avattak fel. Kirándulásokon megfordultak a diákok a [[Dunakanyar]]ban, [[Kecskemét]]en és [[Pest]]en kívül az iskola névadójának [[Dunatetétlen|tetétleni]] birtokán is. Az 1940-es években a Református Egyetemes Konvent világi alelnöke, továbbá a Gazdák Biztosító Szövetkezetének igazgatósági tagja volt. A Magyar Érdemrend nagykeresztjét is birtokolta. 1896-ban Makó díszpolgára lett.<ref>Címerek és díszpolgárok Makón. Makó, 1991. A Makói Múzeum Füzetei, 69.</ref>
Az 1940-es években a Református Egyetemes Konvent világi alelnöke, továbbá a Gazdák Biztosító Szövetkezetének igazgatósági tagja volt.
A Magyar Érdemrend nagykeresztjét is birtokolta.
 
== Források Jegyzetek==
{{jegyzetek}}
 
==További információk==
* [http://bacs-kiskun.hu/?r=1203&c=31 A kecskeméti kistérség településeinek honlapja]
* [http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Dunavecse/pages/013_iskolabol.htm Dunavecse. Írta: Balogh Mihály Szerkesztette: Barth János /Száz magyar falu könyvesháza/]
29 ⟶ 28 sor:
 
{{DEFAULTSORT:Teleki Joz~sef 1859}}
 
[[Kategória:Teleki család|Joz~sef 1859]]
[[Kategória:Magyar politikusok]]
[[Kategória:Országgyűlési képviselők]]
[[Kategória:Teleki család|Joz~sef 1859]]
[[Kategória:Szabadelvű Párt-tagok]]
[[Kategória:Nemzeti Munkapárt-tagok]]
[[Kategória:1859-ben született személyek]]
[[Kategória:1945-ben elhunyt személyek]]
[[Kategória:Makó díszpolgárai]]