„Szalámitaktika” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
3. sor:
==Definíciója==
A [[második világháború]] végén újjászerveződő politikai életben a kommunisták részben szovjet ösztönzésre és támogatással szinte azonnal nekiláttak a hatalom módszeres kisajátításának, a politikai ellenfelek felszámolásának. Először a legfőbb rivális pártok vezetőit, vezéregyéniségeit tartóztatták le, vagy ítéltették el koholt vádak alapján börtönbe, vagy szökésre, majd tartós emigrációra kényszerítve őket. Voltak, akiket egyszerűen elraboltattak és a [[Szovjetunió]]ba hurcoltattak a szovjet csapatokkal, mint például [[Bethlen István (politikus)|Bethlen István]]t, a két háború közötti Magyarország egyik legbefolyásosabb politikusát, vagy [[Kovács Béla (politikus, 1908)|Kovács Bélát]], a háború utáni első választásokon győztes [[Kisgazdapárt]] főtitkárát.
A vezetők, vezéregyéniségek helyébe lépőket, illetve a többi, a kommunista hatalom szemében „veszélyesnek” ítélt párttagokat egyenként, egymástól elszigetelve tették ártalmatlanná: általában megzsarolták, kizáratták a pártokból, visszavonulásra vagy az ország elhagyására késztették. Eszközeikben nem válogattak. Az így meggyengült és megfélemlített pártok többnyire hamar több részre szakadtak, „felszeletelődtek”, majd általában maguktól feloszlottak vagy beszüntették tevékenységüket. A maradék működő demokratikus pártokat 1949 elején a [[Magyar Függetlenségi Népfront]]ba kényszerítették, majd hamarosan végleg felmorzsolták, amit egy „belső tisztogatás” is követett; ez utóbbinak esett áldozatul például [[Rajk László]] is.
| |||