„Kirsner Erika” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
61. sor:
A [[2000. évi nyári olimpiai játékok|2000-es olimpiára]] készülő bő keret tagja, de végül azon az olimpián nem vett részt. Első világversenyén, a [[2000-es női kézilabda-Európa-bajnokság|2000-es romániai Európa-bajnokságon]] mindjárt aranyérmes lett. Érdekesség még, hogy a 2006-os EHF-kupa döntőjének mindkét mérkőzésének utolsó percében döntetlen állásnál tudott győzelmet jelentő gólt szerezni.
 
Nyolc szezont játszott a Ferencvárosnál, ahol az utolsó években a csapatkapitányi címet is megkapta. A 2007-es magyar bajnoki cím megszerzése drámai csatában sikerült a Győr ellen - ebben nagy szerepe volt közismerten lelkes, végsőkig küzdő és a többieket is magával ragadó játékfelfogásának. Utána [[Tóth Tímea|Tóth Tímeával]] együtt követte edzőjét, [[Németh András (kézilabdaedzőkézilabdázó, 1953)|Németh András]]t a Hypohoz, ahonnan két sikeres szezon után társai hazatértek, Kirsner még egy évre szerződést hosszabbított. Bár bejelentette visszavonulását, 2010-ben egy sérült váci játékos pótlására visszatért.
 
2010-ben a Váci NKSE marketingese, 2011 nyarán klubigazgatója, majd elnöke lett.<ref>{{cite web |url=http://www.telesport.hu/Hirek/2011/07/01/16/Exvalogatott_kezis_lett_a_Vac_elnoke.aspx |title=Exválogatott kézis lett a Vác elnöke |accessdate=20110701 |date=20110701 |publisher=telesport.hu }}</ref>