„Henrik Ibsen” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: diq:Henrik Ibsen |
|||
9. sor:
Gyermekkorában patikussegédként dolgozott, később a kristianiai (ma: [[Oslo]]) színházban vállalt állást. Pályáját versekkel kezdte. Til Ungarn c. versét az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc]]ról írta. Első darabja, a ''Catilina'' is ebben az évben készül el. Következő darabjai: ''Norma'' (1851); ''Olaf Liljekrans'' (1854), ''A solhaugi ünnep'' (Gildet paa Solhaug, 1856); ''Östraati Inger asszony'' (Fra Inger til Östraat, 1858) nem igazán sikerültek. A ''Helgelandi harcosok'' (Haermaendene pa Helgeland, 1858) és a talán legszemélyesebb drámának tekinthető ''Trónkövetelők'' (Kongs-enmerne, 1863) már kétségtelen tehetségről árulkodnak. ''A szerelem komédiája'' (Kjaerlighedens komedie, 1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja csúnyán megbukott.
Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a ''[[Brand]]''. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett ''[[Peer Gynt]]''öt. 1873-ban írta utolsó nagy messianiszikus alapállású művét, a 10 felvonásos ''[[A császár és galileai]]''t (Kaiser und Galiläer), [[Flavius Iulianus római császár]] életéről, amelyet főművének tartott. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: ''A társadalom támaszai'' (Samfundets stötter, 1877), ''[[Babaház]]'' (''Nóra'' címen is ismert, eredeti: Et dukkehjem, 1879), ''[[Kísértetek]]'' (Gengangere, 1881). Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A ''Kísértetek'' fogadtatásán felbőszülve írta meg ''A hazaáruló''t (En folkefiende, 1882)<ref>Ibsen ezen kötete magyarul először "Népgyűlölő" címen jelent meg 1898-ban, "A hazaáruló" címen 1966-ban jelent meg Hajdu Henrik fordításában gyűjteményes kötetben, de színpadon sok esetben az Artur Miller átdolgozásában készült "A nép ellensége" címen játsszák a darabot.</ref> amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a ''Vadkacsa'' (Vildanden, 1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire mindig "megbüntette" önmagát a kilengésekért. Másfelől Ibsen nemcsak az idealista, fellegjáró Gregerset, hanem a földhözragadt, ostoba Ginát, a lusta Hjalmart is ledorongolta. A ''Vadkacsá''t Gregers szatirikus beállítása miatt Ibsen korábbi társadalomjavító eszméi megtagadásának szokták nevezni, de Gregers inkább csak karikatúrája a korábbi nagy Ibsen-hősöknek: Brandnak, Stockmann-nak, Julianusnak. Ezzel együtt a ''Vadkacsa'' a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első. Ezek: ''[[Rosmersholm]]'' (1886), ''A sellő'' (Fruen fra havet, 1888), ''[[Hedda Gabler]]'' (1890).
1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: ''[[Solness építőmester]]'' (Bygmaster Solness, 1892); ''[[Kis Eyolf]]'' (Lille Eyolf, 1894); ''[[John Gabriel Borkman]]'' (1896); ''Ha mi, halottak, feltámadunk'' (Naar vi döde vaagner, 1899). Még ugyanebben az évben szélütés érte, nem is gyógyult meg.
| |||