„Commedia dell’arte” változatai közötti eltérés

 

Ezt a rögtönzést azonban nem kell a mai értelemben vett improvizációnak tekinteni, hiszen a színészek munkáját előre betanult szövegrészek, szövegvariációk (kész sémák), mindenki által ismert és szeretett tréfák (melyekhez minden kellék a rendelkezésükre állt) és fogások egész arzenálja segítette, melyeket az alkalomhoz illően variálhatott. Az előadás varázsa - miután a közönség nagyrészt ismerte a darabok tartalmát - kizárólag a színész egyéniségén, tehetségén múlott. Visszatérő komédiaelemeket tartalmazó gyűjtemények a XVI. század végén nyomtatásban is megjelentek. Ezeket a kor színészsztárjai írták a saját repertoárjuk alapján.

=== Színtársulatok, állandó karakterek ===

Egy társulat 10-12 főből állt, melyben minden szerepkörre volt alkalmas színész. Mesterségükhöz szükséges volt az olvasni tudás, a memória, az időzítés és az állandó gyakorlat a dialógusokban. Egy ember egész életén át egy fajta szerepet játszott, melyet egyre inkább tökélyre fejlesztett. Ezek a szerepek aztán a színtársulaton belül apáról fiúra öröklődtek, a mesterségbeli fogásokkal, generációkon át öröklődő panelekkel együtt (bár az életkornak megfelelő váltásokat betartották). A különböző vándortársulatok színészei saját egyéniségüket adták szerepköreikhez, így jelentkezett különbségtétel a különböző karaktereken belül is (a szolgálót felosztották Arlecchinóra, Pedrolinóra, stb.). Fontos megjegyezni, hogy már az 1570-es évek Itáliájában elszaporodó színésztársulatok is befogadtak nőket, akik közül néhányan hamar híresek lettek, így válva a modern színház első vezető színésznőivé (a legsikeresebb színésznek járó címért például a híres Gelosi társulat két tagja, Vittoria Piissimi és Isabella Andreini versengett a Pellegrina című darabban).