Főmenü megnyitása

Módosítások

Kisebb javítások
A vörös khmerek megjelenése a [[Kambodzsai Kommunista Párt]] 1960-as megszületéséhez köthető. A párt főtitkára 1963-ban Pol Pot lett. Nemsokára parasztfelkeléseket kezdett szervezni [[Norodom Szihanuk|Szihanuk király]] rendszere ellen, 1968-tól pedig a Kambodzsai Forradalmi Hadsereg polgárháborúban küzdött a kormány csapatai ellen. [[Észak-Vietnam]] kommunistái természetesen támogatták Pol Potot, így a Forradalmi Hadsereg bekapcsolódott a [[vietnami háború]]ba is. Az amerikai csapatok őket is támadták. 1975-ben, Saigon elestével, eldőlt Kambodzsa sorsa is, nemsokára a vörös khmerek hatalomra jutottak.
 
Eredetük ellenére a vörös khmerek ideológiája nagyon nehezen határozható meg, se nem maoisták, se nem marxista–leninisták. Négyéves uralmuk alatt két fő céljuk volt: egyrészt, hogy a khmer etnikum vélt felsőbbrendűségét intézményesítsék az országban; másrészt, hogy alávessék Kambodzsát és Kambodzsa népeit korlátlan uralmuknak. E célok megvalósítása során 20002 000 000 nem khmer etnikumú kambodzsait mészároltak le, miközben a gazdaság, melyet teljesen az állam alá rendeltek, összeomlott. Összesen legalább egymillió, valószínűleg inkább kétmillió ember haláláért felelős a vörös khmerek uralma. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnamiak három millióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása 2 millióra tesztiteszi a halottak számát.) Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Céljuk egy önellátó kommunista agrártársadalom kialakítása volt, ebből a megfontolásból a városi lakosság és a buddhista szerzetesek nagy részét rizstermelő munkatáborokba telepítették vagy kivégezték, az infrastruktúrát és az ipart gyakorlatilag felszámolták. Hatalomra jutásukig szorosan együttműködtek a vietnami kommunistákkal, ám utána a szovjetbarát vietnami irányvonallal szemben Kína felé orientálódtak. Emögött elsősorban nem ideológiai megfontolások álltak, hanem a vietnami befolyás megakadályozása volt a céljuk.
 
1979-ben uralmukat megdöntötték a megszálló vietnami csapatok, akik egy új kommunista rendszert vezettek be. Pol Pot vidékre, a Thaifölddel határos Pailin környékére menekült, ahonnan folytatta gerillaháborúját a következő kambodzsai kormányok ellen. Uralmát a vietnamiak kambodzsai kivonulásáig Kína és közvetve Thaiföld is támogatta. A vörös khmerek azonban egyre inkább elszigetelődtek, ahogy a kambodzsai kormányok hatalma megszilárdult. Számuk teljesen elenyészővé vált, amikor sok csapat élt az 1995-ben ajánlott amnesztiával. Pol Pot 1998-as halálát követően 1999-ben az utolsó vörös khmerek is megadták magukat. A vörös khmer vezetők elleni perek napjainkban zajlanak. Öt vezetőt vádoltak meg, az első (Kaing Guek Eav) 2009 februárjában állt bíróság elé. A széles körű felelősségre vonás elmaradt ott is.