„Szentimentalizmus” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
NyenyecBot (vitalap | szerkesztései)
a Robot: Automatikus szövegcsere (-{{lektor-dátum +{{lektor)
az új bejegyzés eleje és vége sorok közötti szöveg az újonnan beírt
1. sor:
{{lektor|2006 decemberéből}}{{forma}}
A '''szentimentalizmus''' a 17–18. századi felvilágosodás révén jelent meg az irodalomban. A szentimentalizmus a líra műnemére volt jellemző, hiszen az érzelmeket, ahogy az irányzat elnevezése mutatja (szentimentális=érzékeny, érzelgős), ez tudta a legjobban kifejezni. A magyar irodalomban a 18. század végén jelent meg. Olyan neves költőink alkottak ebben a stílusirányzatban, mint Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel vagy éppen az akkori irodalom vezéregyénisége, Kazinczy Ferenc. Az irodalmárok ezt a stílust csak úgy emlegetik, hogy az érzékenység kultusza.
 
---(új bejegyzés. Ellenőrizendő!)---
A klasszicizmus mellett, mely főleg a racionalizmus alapjain bontakozott ki, a 18. században kialakult egy másik, a klasszicizmustól távolodó, a romantika felé közeledő irányzat a szentimentalizmus, mely az irodalmon kívűl más művészeti ágakban nemigen jelentkezett.
Ezt a szakirodalomban általánosan elfogadott elnevezést többen vitatják, helyette az érzékenység kultusza megnevezést ajánlják.
 
A szentimentalizmus az egyoldalú és túlzott racionalizmus helyett az empirizmusra épült, és főleg az érzelmeket, a tapasztalatok által kiváltott lelki folyamatokat vizsgálja, elemzi, és állítja az irodalmi alkotások középpontjába.
Ennek az irányzatnak a forrása az ész mindenhatóságába vetett hit megrendülése volt.
Egy bizonyos válsághangulat tükröződik benne, mely a társadalmi rend kialakult szokásai, intézményei, emberi kapcsolatrendszere, és a velük szemben tehetetlen egyén összeütközéséből akadt.
 
Az érzelmek szabadságát hirdeti, tiltakozik az embereket elválasztó érdekházasság erkölcstelensége ellen, hangot ad a személyes vonzalmon alapuló szerelem jogosságának.
A szentimentalizmus irodalmának tipikus szereplői azok a szenvedélyes emberek, akik különböző okok, gyakran társadalmi-vagyoni különbségek miatt nem lehetnek egymáséi, nem élhetnek boldog házasságban.
Ezek a hősök és hősnők, bár érzelmeikben rendkívül gazdagok, valójában cselekvésképtelenek, csak szenvedni, gyötrődni, lemondani tudnak.
Nem képesek harcolni a boldugságukat lehetetlenné tevő akadályok ellen, ezért sorsuk a lassú rejtett sorvadás, majd a halál.
A külvilág minden ütésére, minden megpróbáltatására kétségbeeséssel, visszahúzódással reagálnak.
 
Ez az irányzat különösen fogékony a melankólikus és elégikus kedélyállapotok iránt, s összefonódott a természet kultuszával is, hiszen sérülékeny és sérült lelkű hősei bánatukkal rendszerint a természet magányába menekülnek.
A szentimentalizmusra egyébként is jellemző vonás az elfordulás a társadalmi kötöttségeket jelentő várostól, az elvágyódás a társasági élettől a szabad természetbe, a csendes erdők, a fenséges hegyek világába, mely némaságával megőrzi a sebzett szívű ember titkait.
 
---(új bejegyzés vége)---
 
---Felhasznált irodalom: Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák 10. évfolyama számára---
 
{{csonk-irod}}