„Dalnoki Jenő” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Visszavontam 91.22.235.205 (vita) szerkesztését (oldid: 12512236) forrás nélküli ömlengés ki
65. sor:
== Pályafutása ==
=== Ferencváros ===
1947-ben tizenötévesen kezdett a zöld-fehéreknél focizni. Három év múlva már az első csapat tagja volt. Kétszeres bajnok egyszeres MNK győztes. 1963-ban VVK elődöntős, 1965-ben győztes. Összesen 439 mérkőzésen szerepelt a Fradiban, ebből 283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 egyéb hazai díjmérkőzés. Góljainak száma: 21 (9 bajnoki, 12 egyéb), ami annál is inkább figyelemre méltó, mert szinte kizárólag a bal hátvéd posztján játszott. Legtöbb gólját tizenegyesböl szerezte, mivel az ö idejében a hátvédek, ellentétben a mai gyakorlattal "területet" védtek és nem nyomultak a csatárok mögött úgy elöre, mint a mai futballban.
Eröteljes játéka alapján méltán tekinthetö a ma természetes eröfutball elöfutárának Magyarországon. Mivel a hetvenes évek közepéig a mai ember ember elleni futball ismeretlen volt és a játékosok szinte nem érintették egymást, így játéka a nézök számára szokatlannak tünt. Az ö általa védett területre betörö csatárt szorosan "fogta", szerelése közben többször érintkezett vele, így az akkori szemmel idönként keménynek, idönként durvának tünt. Ö már akkor megalkotta a mai hátvédek játékstílusát. A nézök biztatásából szállóigévé vált a "puha vagy Jenö" bekiáltás.
 
=== Válogatott ===