„Aristide Briand” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Élete: Idozavar tisztazasa
43. sor:
Első jelentősebb sikerét [[1905]]-ben érte el, amikor részt vett abban a bizottságban, amely előkészítette azt a törvényt, ami szétválasztotta az állam és az egyház hatáskörét. Sikerült kieszközölnie, hogy a reform minimális változtatásokkal lépjen életbe. Ennek hatására [[1906]] márciusában közoktatási és kulturális miniszterré nevezték ki. A pozíció elfogadása a polgári kormányban azonban törést okozott a Jaurès-szal és a szocialistákkal való kapcsolatában. Jaurès-szal ellentétben Briand úgy vélte, hogy a szocialistáknak együtt kell működnie a radikálisokkal a reformokat illetően. Ezt követően [[Georges Clemenceau]] első kormányában ismét közoktatási miniszter lett ([[1906]]–tól [[1909]]-ig), majd 1909 júliusától [[1910]] novemberéig a miniszterelnöki pozíciót töltötte be. Ezt a tisztséget még két alkalommal látta el, mielőtt [[1913]] márciusában az arányos képviseletet illető terve megbukott a [[Francia szenátus|szenátusban]].<ref name="Britannica" />
 
[[1915]] októberében, [[René Viviani]] kormányának bukása után ismét miniszterelnökké választották. Emellett a külügyminiszteri pozíciót is ő töltötte be. [[1916]] decemberében megalakította a hatodik kormányát, de képtelen volt a háborús erőfeszítések követelményeinek megfelelni. [[1917]] márciusában a sikertelen balkáni hadjárat miatt lemondásra kényszerült. A következő három évben gyakorlatilag visszavonult a közszerepléstől, azonban a [[Népszövetség]] létrehozásának és a kollektív biztonság elvének a szószólója maradt. [[1921]] januárjában újra miniszterelnök lett,.<ref dename="Britannica" külpolitikai/> sikertelensége miatt [[1922]]1921. [[januárjúnius 12.|január 127-én]] újraa lemondott.<reffrancia name="Britannica"parlament />alsóháza - az 1920. június 4-én a magyar fél által kényszerűen aláírtaaláírt a- [[trianoni békeszerződés]]t elfogadása (ratifikálása) mellett döntött (478 támogató szavazattal 74 ellenében). A döntő többség ellenére még a támogató szavazók közül is sokan kritikusan hangot ütöttek meg. Ezek közé tartozott Briand miniszterelnök is, aki az európai megbékélés és együttműködés elkötelezett híve volt.<ref name="Trianon alairasa">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (Elektronikus könyv kiadás)/A békeszerződés aláírása, ratifikálása és végrehajtása, a 130. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref> 1921. június 7-én a francia parlament alsóháza ennek elfogadása (ratifikálása) mellett döntött (478 támogató szavazattal 74 ellenében). A döntő többség ellenére még a támogató szavazók közül is sokan kritikusan hangot ütöttek meg. Ezek közé tartozott Briand miniszterelnök is, aki az európai megbékélés és együttműködés elkötelezett híve volt.<ref name="Briand es Trianon">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (Elektronikus könyv kiadás)/A békeszerződés aláírása, ratifikálása és végrehajtása, a 137. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref>
 
Erről a következőket nyilatkozta:<ref name="Briand es Trianon" />
49. sor:
{{Idézet 2|'' Ki vonná kétségbe, hogy a magyar határ megállapítása némileg önkényesen történt? Elég ránézni egy térképre, végigkövetni ezt a határvonalat, amely egyébként egyáltalán nem végleges, hogy azonnal lássuk, hogy egyáltalán nem az igazságot szolgálja. Itt relatív megoldásokkal állunk szemben. Azt kell eldönteni, hogy eléggé a méltányosságon alapulnak-e ahhoz, hogy megelégedjünk velük.(Aristide Briand a trianoni békeszerződésről)''}}
 
Tévesen úgy vélte, hogy a „határhibákat” a jövőben majd korrigálni fogja az utódállamok szoros gazdasági együttműködése. Július 11-én a francia szenátus ugyancsak jóváhagyta a trianoni békeszerződés elfogadását.<ref name="Briand es Trianon" /> [[1922]]. [[január 12.|január 12-én]] Briand a külpolitikai sikertelensége miatt újra lemondott.<ref name="Britannica" /> [[1925]] áprilisában, [[Paul Painlevé]] miniszterelnöksége alatt ismét kinevezték külügyminiszternek és ezt a pozíciót 14 egymást követő kormány alatt sikerült megtartania. Ebből négy alkalommal (háromszor 1925 és 26 között és 1929-ben) ő maga volt a miniszterelnök. [[1925]]-ben sikerült megkötnie a [[locarnói egyezmény]]t, amelyben a német [[Gustav Stresemann]] és a brit [[Austen Chamberlain]] próbálta a Németország és a korábbi ellenfelei közötti kapcsolatot rendezni. [[1928]]. [[augusztus 27.|augusztus 27-én]] létrehozta a [[Kellogg–Briand-paktum]]ot, amelyben a háborút, mint a nemzeti politika eszközét törvényen kívül helyezték. Az egyezményhez 60 nemzet csatlakozott. [[1930]] decemberében nyilvánosan felszólalt az egyesült [[Európa]] létrehozásának érdekében. [[1932]] januárjában, egy sikertelen elnökválasztási kampány után visszavonult. [[1932]]. [[március 7.|március 7-én]] hunyt el [[Párizs]]ban.<ref name="Britannica" />
 
== Miniszterelnökségei ==