„Philippe Berthelot” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
20. sor:
Véleményét a francia [[Georges Clemenceau]], az amerikai [[Frank Lyon Polk]] és a brit [[Eyre Crowe|Crowe]] is osztotta, az olasz [[Giacomo de Martino]] ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.<ref name="Romsics/Berthelot1" /> A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után [[David Lloyd George]] brit és [[Francesco Saverio Nitti]] olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás
nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh [[Edvard Beneš]]-sel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.<ref name="Romsics/Berthelot2">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref> Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki [[Alexandre Millerand|Millerand]] távollétében Franciaország képviseletét látta el, ezt mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú állítás is szerepelt. „Kiemelte”, hogy a magyarok nem is a terület őslakosai és „mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak”. A magyar statisztikákat pedig „hírhedten megbízhatatlanoknak” nevezte. Emellett kiemelte, hogy a magyar szerződés tervezete már amúgyis jóvá lett hagyva.<ref name="Romsics/Berthelot3">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 116. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|id=ISBN 9789633899649}}</ref>
1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az [[Industrial Bank of China]]-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte [[Aristide Briand|Briand]]-t [[Locarno|Locarnóba]], valamint [[London]]ba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az [[Egyesült Királyság]]gal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a [[Németország]]hoz való közeledés volt. 1932-ben egészségügyi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el [[Párizs]]ban.<ref name="Életrajza" />
| |||