„Altamira-barlang” változatai közötti eltérés

A terület birtokosa, [[Marcelino Sanz de Sautuola]] (1831-1888) [[márki]], amatőr [[paleontológia|paleontológus]], bár Cubillas-tól, akit különböző kétkezi munkákra alkalmazott, tudott a földjén található barlangnyílásról, [[1875]]-ig biztosan nem kereste fel, valószínűleg csak [[1876]]-ban járta be. Ekkor felfedezett ugyan néhány absztrakt rajzolatnak tűnő ábrát, pl. ismétlődő fekete vonalakat, de ezeket nem tartotta emberi eredetűnek. Csak négy évvel később, [[1879]] nyarán, nyolcesztendős lánya kíséretében tért vissza. Eredeti célja az volt, hogy a barlangban olyan [[kova]]eszközöket keressen, amilyeneket [[1878]]-ban a [[Párizsi Világkiállítás]]on látott. Az igazi felfedezést lánya tette, aki – míg apja a barlangnyílás kibontásával foglalatoskodott – beljebb merészkedvén egy oldalsó terem falán és mennyezetén megpillantotta az állatábrázolásokat.

 

 

Marcelino Sanz de Sautuola [[1880]]-ban publikált egy kisebb tanulmányt ''Jegyzetek néhány Santander tartományban található őskori objektum kapcsán'' címmel, melyben saját másolatait közölte néhány festményről, és azt állította, ezek őskori eredetűek. Tanulmányát megmutatta [[Juan Vilanova|Juan Vilanovának]], a [[Madridi Egyetem]] professzorának, a kor legnagyobb tekintélyű [[geológia|geológusának]] és paleontológusának, aki még abban az évben Sautuolával együtt feltárta a barlangot és hosszabb közleményt írt az eredményekről. A festmények művészi minősége és kitűnő állapota miatt a tudományos közvélemény nem fogadta el őskori eredetüket; úgy tartották, hogy a hamisítványokat Sautuola megrendelésére készítette egy kortárs képzőművész. Az [[1880]]-ban [[Lisszabon]]ban tartott nemzetközi kongresszuson – elsősorban a francia [[Gabriel de Mortillet]] és [[Émile Cartailhac]] vezetésével – kigúnyolták a felfedezők állítását; a kongresszus résztvevői annyira komolytalannak tartották a kérdést, hogy fel sem keresték a helyszínt.