„Normandiai Emma angol királyné” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Házasságuk pozitív irányba változott azóta, hogy évekkel korábban, lényegében kényszerből összekötötték életüket. Gyöngéd kapcsolat szövődött férj és feleség között, ráadásul a külügyek is szerencsésen alakultak, mivel Knut képes volt tartósan sakkban tartani a kontinens fenyegető, idegen királyságait is.
1035. november 12-én, körülbelül 45 éves korában meghalt Knut király, Emma Normandiába száműzött két fia 1036-ban pedig most már biztonságban visszatérhetett Angliába, rég nem látott anyjához. Ez az esemény Knut (első házasságából származó) fiát, Harold-ot igen érzékenyen érintette, aki attól félt, ha Emma két fia visszatér Angliába, az asszony előbb-utóbb eléri majd férjénél, hogy az idősebbiket, Eduárd-ot tegye meg az angol korona trónörökösévé. Harold helyzeti előnyben érezte magát ahhoz, hogy apja halála után, ha kell, erővel megszerezze magának az angol trónt, ugyanis a herceg maga mögött tudhatta ehhez az angol nemesség jó részét. (Harold bátyja, Svein Knutsson lett 1030-ban Norvégia uralkodója.)
Harold-nakEmma és Knut közös fiának, Harthacnut hercegnek számos ellensége volt Skandináviában, köztük az az Alfréd is, akit egy csata alkalmával megadásra kényszerített, majd kegyetlen módon meg is vakíttatott. (Alfréd nem sokkal később belehalt súlyos sérüléseibe.)
[[Kategória:Angol királynék]]
 
Névtelen felhasználó