Wikipédia

„X. Leó pápa” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Paxfax (vitalap | szerkesztései)
2 806 szerkesztés
elütések
17. sor:
A firenzei [[Medici-család]] sarjaként, később annak fejeként hatalmas befolyással rendelkezett már jóval egyházfővé választása előtt is. Leó pontifikátusát a történelem mindenképpen sorsfordítónak jegyezte le, hiszen az ő idején érte el a [[reneszánsz]] pápaság hatalmának delelőjét. A hosszú évtizedek óta húzódó egyházi reformok terve [[1517]]-ben végleg megpecsételte a [[katolikus egyház]] egységét, és a dőzsölő, elvilágiasodott, világi hatalomra sóvárgó pápaság ellen [[Luther Márton]] vezetésével kezdetét vette a [[reformáció]]. X. Leóra jellemző volt, hogy a korszak legjelentősebb európai eseményének kezdetét átmeneti zavarként fogta fel, és nem is igazán tett többet, mint hogy néhány [[pápai bulla|bullában]] rendelkezett az új mozgalom megszüntetéséről.
 
De aAz reformáció kezdeteelleni fellépés mindössze a Leóra váró feladatok egyike volt. Amikor elfoglalta a pápai trónt, még sokkal égetőbb kérdést jelentettvolt a [[VI. Sándor pápa|VI. Sándor]] és [[II. Gyula pápa|II. Gyula]] által létrehozott [[Pápai Állam]] egységének megtartása, és [[Itália]] idegen befolyásoltságának mérséklése. Az idegen hatalmak közül [[Franciaország]] jelentette a legnagyobb gondot, ugyanis [[Milánó]] és [[Genova]] francia megszállása azonnali fellépést követelt az egyházfőtől, ráadásul Leónak meg kellett oldania a francia egyház önállósodási törekvéseit, és a [[pisa]]i ellenzsinatot is fel kellett számolnia. A II. Gyula által összehívott V. lateráni egyetemes zsinat az egyház átfogó reformját várta a pápától, míg a Medici -család tagjai némi hatalmi és pénzügyi támogatást. Mindezt megkoronázva a Szentszéket terhelte a [[Balkán-félsziget]]en hatalmat szerző [[Oszmán Birodalom]] elleni [[keresztes háborúk|keresztes hadjárat]] megindítása is.
 
== Egy befolyásosBefolyásos család gyermekegyermekeként ==
[[1475]]. [[december 11.|december 11-én]] látta meg a napvilágot [[Toszkána]] virágzó [[humanizmus|humanista]] fővárosában, [[Firenze|Firenzében]]. Eredetileg ''Giovanni di Lorenzo de’ Medici'' néven született, avagyvagy röviden ''Giovanni de’ Medici'' néven született. A [[Firenze]] felett uralkodó [[Medici-család]] egyik legismertebb és legnagyobb alakjának, [[Lorenzo de’ Medici]]nek és a [[róma]]i nemesi családból származó ''[[Clarice Orsini]]''nek másodszülött fia és negyedik gyermekegyermekeként, a hét közül. A krónikák feljegyzései szerint a családi érdekek már születésekor meghatározták későbbi egyházi pályáját. A befolyásos család elsőosztályú neveltetést biztosított a gyermek Giovanninak, és persze Lorenzo de’ Medici kapcsolatai hamar lehetővé tették a gyermek gyors egyházi karrierjét. [[1482]]-ben, azaz alig hét évesen nyírták hajába a [[tonzúra|tonzúrát]], és egy évvel később már a [[franciaország]]i [[Font Douce]] [[kolostor]]ának [[apát]]ja lett. A nyolcéves főpap szinte minden egyházi képzettséget mellőzve jutott a francia prelátus sorai közé, amelyet csak nyomatékosított [[IV. Szixtusz pápa]] kinevezése, amivel a gyermek-főpap apostoli jegyző is lett. [[1484]]-ben a gazdag [[Passignano]] apátságának birtokoksávábirtokosává vált, [[1486]]-ban pedig a híres [[Montecassino|montecassinói]] apátság legfőbb elöljárója.
 
Giovanni a valóságban tehetetlenül sodródott apja politikai manőverezései folytánközepette, és egyik nagy jövedelmű egyházi hivatalából a másikba került. Annak ellenére, hogy valószínűleg csak keveset fogott fel igazán egyházi méltóságainak felelősségéből és igazi súlyából. [[Lorenzo de’ Medici|Lorenzo]] és a firenzei követek befolyása [[VIII. Ince pápa]] pontifikátusa idején megnövekedett. Ennek egyenes következménye lett, hogy [[1489]]-ben, tizennégy évesen a pápa [[bíboros]]i rangra emelte Giovannit, akide fiatalsága miatt még három esztendőn keresztül nem gyakorolhatta bíborosi jogait, és nem viselhette címét.
 
Miközben Giovanni feje felett csak úgy záporoztak a nagyobbnál nagyobb egyházi méltóságok, a gyermek a kor egyik leghíresebb humanista központjának számító [[Firenze|Firenzében]] tanult. Atyja udvaránál olyan [[Európa]]szerte elismert humanisták és [[skolasztika|skolasztikusok]] tanítottákoktatták, mint [[Angelo Poliziano]], [[Giovanni Pico della Mirandola]] vagy [[Bernardo Dovizi]]. [[1491]]-ig Pisa egyetemére ment, ahol [[teológia|teológiát]] és kánonjogot tanulttanulni. A kiművelt Giovannit tanulmányai után, a pápa, ígérete szerint, [[1492]]. [[március 9.|március 9-én]] [[Fiesole]] városában bíboros-diakónussá szentelte fel. [[március 22.|Március 22-én]] Rómába költözködött, és a következő napon hivatalosan is bemutatkozott a római nép és a bíborosi kollégium előtt. Ekkor kapta meg atyjától azt a levelet, amelyben a firenzei uralkodó legjobb politikai tudása szerint igyekezett tanácsokkal és erkölcsi tanítással ellátni gyermekét.
[[Fájl:GirolamoSavonarola.jpg|balra|bélyegkép|200px|[[Girolamo Savonarola]] képmása]]
A rómaiRómai tartózkodástartózkodása azonban nem tartott sokáig, ugyanis atyja a következő év [[április 8.|április 8-án]] meghalt. A halálhírre Giovanni azonnal [[Firenze|Firenzébe]] sietett, ésde az utódlás kérdésének tisztázása valamint a temetés után visszatért [[Róma|Rómába]] utázott, szintén egy halálhír hatására. A [[VIII. Ince pápa|VIII. Ince]] halálaelhunyta után az összeülő konklávén minden erejét latba vetve harcolt a Borgia bíboros ellen, aki a korrupció minden bevethető formájával végül győztesen került ki a [[Sixtus-kápolna|Sixtus-kápolnából]]. VI. Sándor megválasztása újabb ok volt arra, hogy Medici bíboros visszatérjen Firenzébe. Giovanni, bátyja, Piero palotájába költözött be, és segített testvérének a város és Toszkána kormányzásában. Az újonnan választott pápa hódító politikájának célpontjává vált a [[Medici-család|Medici]]ek birtoka is. VI. Sándor pontifikátusa [[Firenze]] történelmének viharos éveit hozta el. Giovanni a városban maradt [[Girolamo Savonarola]] fellépésének idején és [[VIII. Károly francia király|VIII. Károly]], francia király inváziójának idején is. [[1494]] [[november]]ében Sándornak mégis sikerült elérnie, hogy hosszas próbálkozás után végül elűzzék a Medicieket Firenze éléről.
 
Piero [[Velence (Olaszország)|Velencében]], majd [[Urbino]]ban talált menedéket, mialatt Giovanni északra utazott, tanulmányútra. Éveket töltött [[Németország]]ban, [[Németalföld]]ön és Franciaországban is. Ebben az időben vált az irodalom, a finom versek nagy rajongójává. [[1500]] [[május]]ában tért vissza először Rómába, amikor Sándor politikai érdekei már nem jelentettek fenyegetést életére. A pápa valóban hízelgően fogadta Medici bíborost, aki palotájában a művészeteknek, a verseknek és a féktelen mulatozásnak szentelte magát. Az egyre mélyebb dőzsölésbe burkolózó bíboros többször próbálkozott megnyerni a pápa támogatását egy Firenze ellen indítandó hadjárat érdekébenhadjáratra, de hiába. A francia uralom alatt álló város élére VI. Sándor uralkodása alatt nem tudta visszaállítani családját.
 
[[1503]]-ban Sándor meghalt, és II. Gyula foglalta el a pápai trónust, akit Giovanni kitörő örömmel üdvözölt méltóságában. Ugyanebben az évben halt meg Piero de’ Medici, ami egyben azt is jelentette, hogy a bíboros lett a [[Medici-család]] feje. Hihetetlen erőbedobással lobbizott korábbi firenzei hatalma helyreállításáért, de a politikai környezet csak [[1511]]-benre ért meg a visszavágáshoz. A franciák által támogatott [[pisa]]i ellenzsinat Gyula uralkodói legitimitását veszélyeztette, így a pápa és a vele szövetséges [[Spanyolország]] is érdekeltté vált a rend helyreállításában. Az ellenzsinat egyik legfőbb támogatója Firenze városa volt, ezért a pápa Giovannit nevezte ki [[Bologna]] és [[Emilia–Romagna|Romagna]] pápai követének, majd a diplomáciai eszközök kudarca után a szövetséges spanyol és pápai seregek élére állította. [[1512]]-ben a francia seregek fényes diadalt arattak Giovanni felett [[Ravenna]] mellett. Maga a bíboros is fogságba esett, de a csata annyira felőrölte a francia erőket, hogy hamarosan összeroppant itáliai hatalmuk. Giovannit a király rendelete alapján Franciaországba kellett volna szállítania a visszavonuló hadaknak, de végül sikerült megszöknie a bíborosnak még az [[Alpok]] vonulatai előtt. [[1512]] [[szeptember]]ében már Giovanni is Firenzében volt, ahol vér nélkül sikerült újra hatalomra juttatni a Medicieket. A város élére a bíboros öccse, Giuliano de’ Medici állhatott hivatalosan, de a háttérben Giovanni kezében összpontosult a hatalom.
 
== Leó az omladozó egyház élén ==
41. sor:
X. Leó pontifikátusának kezdeti politikája mögött rengeteg mozgatórugó húzódott meg. Ezek leginkább egy eszme körül csoportosultak, nevezetesen a pápa féktelen [[nepotizmus]]a körül. Leó eltökélt célja volt, hogy a Medici családot egész Itália urává teszi meg. Öccse, Giuliano de’ Medici számára [[Nápoly]] trónját akarta megszerezni, amire a francia korona is már évek óta fente a fogát. Ugyanakkor a déli királyságban a [[Spanyolország|spanyol]] hatalom meglehetősen szilárd lábakon állt. Unokaöccsének, Lorenzo de’ Medicinek nagyobb politikai szerepet szánt. Leó tervei alapján Lorenzo egy észak-itáliai királyság élére állhat, amely magában egyesíti [[Milánó]]t, Toszkánát, [[Ferrara|Ferrarát]] és [[Urbino|Urbinót]]. A hatalmas kiterjedésű északi királyságba tervezte beépíteni a [[Pápai Állam]]ot is. Ezt a tervet nem Leó találta ki először a pápák közül. VI. Sándor például egészen közel állt a Borgia család itáliai uralkodásának megteremtéséhez, és II. Gyula sem állt messze a családi királyság megalapításától.
 
Leó érdekeit nagyszerűen végig lehet követni itáliai politikáján és háborúin. A pápa trónralépésetrónra lépése után nem is habozott sokáig, rögtön nekilátott tervei megvalósításába. A nemzetközi politika tulajdonképpen ott folytatódott, ahol II. Gyula idején abbamaradt. Gyula [[1511]]-ben sikeres hadjáratot vezetett a francia seregek visszaszorítására, amelyben az akkor még bíboros Giovanni is aktív szerepet vállalt. [[XII. Lajos francia király|XII. Lajos]] azonban nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és [[1512]]-től kezdve igyekezett előnyös szövetségeket kötni, hogy ismét Itália földjére léphessen, és visszahódíthassa [[Lombardia|Lombardiát]]. Lajos a [[Velencei Köztársaság]]gal szövetkezve akarta megszerezni az észak-itáliai hegemóniát, amit [[I. Miksa német-római császár|I. Miksa]], [[Német-római Birodalom|német-római]] császár [[Spanyolország]]gal és [[Anglia|Angliával]] megkötött szövetsége próbált megakadályozni. Leó [[1513]]. [[április 5.|április 5-én]] [[Mechlin]]ben csatlakozott a franciaellenes Szent Ligához, és a háború megkezdődött. A kezdeti francia sikerek a júniusi [[novarai csata (1513)|novarai csatában]] a visszájára fordultak, és októberre Velence is békére kényszerült. Leó újra megnyitotta az V. lateráni zsinatot, amelyen [[december 9.|december 9-én]] megállapodtak a békéről, és a pisai ellenzsinat felszámolásáról.
[[Fájl:Francis1-1.jpg|bélyegkép|200px|jobbra|[[I. Ferenc francia király|I. Ferenc]] portréja]]
Leó és a kúria diplomáciai gépezete sokáig töprengett a békeszerződés pontos szövegén, ugyanis a pápa a franciák visszaszorítása mellett nem akart spanyol és német szövetségeseinek túl nagy politikai befolyást biztosítani Itáliában, hiszen az fenyegette volna grandiózus terveit. A hosszas töprengésnek végül meg lett az ára, ugyanis [[1514]]-ben meghalt XII. Lajos király, és helyére az ifjú [[I. Ferenc francia király|I. Ferenc]] lépett, aki politikájának egyik központi célkitűzésévé tette Milánó, Genova és Nápoly megszerzését. A pápa megrémült az energikus uralkodó kijelentéseitől, de a francia hegemónia végleges megtörésétől legalább annyira tartott, mint annak továbberősödésétől. Leó sajátos elképzelése szerint ugyanis a németeket csak a franciákkal lehet egyensúlyba tartani, és fordítva. Ez lehet a független Mediciek által irányított itáliai királyság záloga. Éppen ezért a pápa újra csatlakozott a franciaellenes Szent Ligához, amihez ezúttal Anglia nem akart csatlakozni. Leó [[VIII. Henrik angol király]] egyik bizalmasát, [[Thomas Wolsey]]t bíborossá szentelte fel, aminek hatására Anglia is hajlandó volt támogatni a ligát. De a pápa titokban Ferenccel is jó kapcsolatot tartott fenn, és a háború kirobbanásáig igyekezett békét teremteni a francia uralkodóval. [[1515]] [[augusztus]]ában Ferenc átkelt az [[Alpok]] vonulatain, és megállíthatatlanul tört előre Itáliában. A szövetség [[szeptember 14.|szeptember 14-én]] [[Marignano]] mellett vereséget szenvedett, és a franciák újra elfoglalhatták Milánót és a hozzá tartozó területeket. A szövetség újabb támadást akart indítani Ferenc seregei ellen, de Leó váratlanul békét kötött a francia uralkodóval. A [[Bologna|Bolognában]] megkötött [[konkordátum]]ban Leó lemondott [[Piacenza]] és [[Parma]] városáról, de cserébe Ferenc visszavonta a francia egyház elszakadását szentesítő [[bourges]]-i Pragmatica Sanctiót. A francia egyház tehát újra Róma befolyása alá került, azonban a püspökök kinevezésének jogát a király megtartotta magának, az egyházat csak a felszentelés illette meg. A háború a bolognai konkordátummal Észak-Itáliában egy időre elült, bár a pápa szövetségesei ezentúl kétkedve figyelték a kétkulacsos politikát folytató Leó döntéseit.
 
=== Laterán: az elszalasztott lehetőség ===
Az ötödik lateráni egyetemes zsinatot még II. Gyula pápa hívta össze [[1512]]-ben. A reformokra megérett egyházi szervezet a harcos pápa alatt szemernyit sem alakult, és a halálával megszakított zsinat alapvetően csak a [[Pisa|Pisában]] összeült ellenzéket ítélte el, és tulajdonképpen apróbb foltozgatások után a konmklávékonklávé idejére bezárult. Leóra az egyházon belül nagy nyomás nehezedett, hogy vegye komolyan a reformokat, de a világi uralkodó módján gondolkozó egyházfő nem igazán látta át a szervezeti megújulás fontosságát. Az ötödik lateráni zsinat volt a pápaság kezében az utolsó lehetőség a változtatásra. Amennyiben ekkor sikerül komoly megszorításokat bevezetni az egyházi életbe, talán a pápaság elkerülhette volna a [[reformáció]]t. Persze Leó, aki úgy nyilatkozott megválasztása után a pápaságra utalva, hogy: ''"Élvezzük azt, amit Isten nekünk adott"'', korántsem volt alkalmas arra, hogy visszaállítsa a puritán, racionális elvekre épülő egyházat, amely valóban a [[Biblia]] igéje szerinti életre nevel.
 
Ettől függetlenül a zsinat hangzatos döntéseket hozott több fontos kérdésben is. Leó itt hivatalosan elítélte [[Pietro Pompanazzi]], [[padova]]i professzor tételeit, amely tagadta a lélek örök életét. A zsinat ugyanezen ülése ítélte el a főként Németországban elterjedt pogány humanista felfogásokat. A legfontosabb eredményeket a kilencedik ülés hozta, amelyen a klérus az egyházi és kuriális reformokat dolgozta ki:
52. sor:
* Az [[apát]] méltósága és az apátsággal járó jövedelmek ezentúl csak érdem és a kánonjog alapján ítélhetők oda.
* Keményebb feltételeket szabtak az egyházi jutalmazásoknak, megtiltották a dicséretképpen osztható egyházi javakat.
* MegfreformáltákMegreformálták a kúria hivatalnoki rendszerét, pontosan leírták a bíborosok, hivatalnokok és minden hívő életének alappilléreit, erkölcsi értékeit.
* A buja, istenkáromló, hanyag vagy [[szimónia|szimonikus]] egyháziaknak szigorú büntetést írt elő.
* Végül az egyházi javak világi tulajdonba adását is tiltotta.
65. sor:
 
==== …és győzelem a kúriában: A Petrucci-összeesküvés ====
Az ötödik lateráni zsinat reformok nélküli lezárása, és főként az a tény, hogy a pápai főhatalom korlátozása semmilyen mértékben nem merült fel a zsinaton, a Szent Kollégium egyes tagjait a pápa ellen fordította. A legnagyobb pápaadó családok képviselői radikális lépésre szánták el magukat, amelyhez az urbinói háború adta meg a megfelelő politikai hátteret. A végső lökést pedig az adta, hogy Petrucci bíboros bátyját a pápa elmozdította [[Siena]] éléről. Az összeesküvő kardinálisok a krónikák szerint lefizették a pápa orvosát, és meg akarták mérgezni Leót. A bíborosok merényletére azonban még időben fény derült, ugyanis a pápa kezébe akadt Petrucci bíboros egyik levele. A humanista szellemiségű Leó kíméletlen megtorlással válaszolt a bíborosok kísérletére. Petrucci kardinálist felakaszttattafelakasztatta a város főterén, és elkobozta minden vagyonát. A büntetés lesújtott Sauli, Riario, Soderini és Castellesi bíborosokra is. Legtöbbjüket azonnal megfosztotta egyházi méltóságuktól, elkobozta minden vagyonukat és börtönbe vetette őket. A Szent Kollégiumon belüli példátlan összeesküvés nagy port kavart az egyház szervezetén belül, de Leó szíve legmélyén még örült is az adódó lehetőségnek. A bíborosi kollégium már régen csak akadályozta és bírálta a pápa terveit. Az összeesküvés ürügyén Leónak jogos alkalma nyílt teljesen átalakítani a tanácsadó testületet. Összesen 31 új bíborost nevezett ki (más források szerint 39-et), ami a történelemben egyedülálló létszámot jelentett. Az új bíborosi tömeg már kellő támogatást biztosított az egyházfőnek, és ráadásul a beiktatásért felszámolt díjak újra megtöltötték Leó folyton apadozó kincstárát. Petrucci bíboros összeesküvése tehát nemhogy megbuktatta a Medici pápát, hanem közvetetten még segítette is őt az urbinói háború befejezésében és hatalmának megerősítésében a pápai kúrián belül.
 
=== Múló keresztes álmok ===
72. sor:
Angliában [[Thomas Wolsey]] bíboros maga tette zsebre a hadjáratra összegyűjtött tizedet, ami főleg a pápa hírnevének okozott kiemelkedő törést. A reformáció lázában égő Németországban pedig úgy vélték, hogy a tizedet csak Leó újabb fényűző lakomájára vagy egy újabb palota építésére költenék, ezért azt be sem szolgáltatták. A megfenekleni látszó keresztes tervek 1519-ben váltak végleg az európai politika martalékává. Egyrészt januárban meghalt I. Miksa császár, és szinte azonnal megindult a verseny a német-római trónért, és a [[választófejedelem|választófejedelmek]] kegyéért. A török gondokkal pedig Leó egyedül maradt. Másrészt [[Magyarország]] hároméves békét kötött a szultánnal, amit a pápa hiába ellenzett.
 
Ennek ellenére Szelim szultán halála után a tehetséges [[I. Szulejmán oszmán szultán|I. Szulejmán]] szultán trónralépéséveltrónra lépésével szertefoszlott a béke. A török seregek soha nem látott katonával indultak meg Magyarország déli határai ellen. [[1521]] júniusában Szulejmán [[Nándorfehérvár]] ostromának kezdett, ami [[augusztus 28.|augusztus 28-án]] elesett. Leó a hír hallatára azonnal 30 ezer aranydukátot küldött [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]], magyar uralkodó megsegítésére.
 
=== A wittenbergi 95 tétel ===
104. sor:
Leó a néhány évvel azelőtt lakatlan Rómát a kultúra, főként az irodalom és költészet valamint a tudomány fellegvárává emelte. Európa minden tájékáról özönlöttek a költők és a skolasztikusok az örök városba, hogy tudós vagy költői vénájukért busás jutalmat kapjanak. Gyakran egyébként értéktelen művészek is meggazdagodhattak Leó udvarában. Sosem létezett olyan fejedelem, akit ennyi versben dicsőítettek volna, mint a pápa. Támogatásával a késő [[reneszánsz]] legszebb alkotásai születtek meg. A kéziratokat mind a [[Vatikáni Könyvtár]]ban helyezték el, amely Leó kedvenc tartózkodási helye volt. Felújíttatta a könyvtárat, és áthozatta a Mediciek firenzei könyvtárát is a Vatikánba. Emellett [[V. Miklós pápa]] ötletét felújítva, több könyvtárosát is szétküldte a világban, hogy értékes könyveket és iratokat vásároljanak. A könyvtár szabályozása mellett Leó hatalmas anyaggal bővítette a könyvtár gyűjteményét.
[[Fájl:Raffael 040.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|X. Leó és két bíboros unokaöccse, Giulio de’ Medici és Luigi de’ Rossi [[Raffaello Sanzio|Raffaello]] festményén]]
A könyvtári régiségek mellett nagy figyelmet szentelt Róma antik kincseinek is. A város ókori emlékhelyeinek feltérképezését [[Raffaello]]ra bízta a pápa, és [[1521]]-re jelentős gyűjteményt tudhatott magának. Az antikvitást a könyvekben is szerette, ezért Leó újra a kontinens jelentős egyetemei közé emelte a La Sapienzát, és többek között [[görögország|görög]] tanszéket is alapított az egyetemen. Raffaello meghatározó szerepet töltött be a pápai udvarban. Leó szinte a végtelenségig támogatta és tisztelte az idősödő polihisztort, aki még II. Gyula kérésére érkezett Rómába [[1508]]-ban, és egészen haláláig, [[1520]]-ig a pápai udvarban maradt. Festészete itt érte el tetőpontját, agyagból modelleket készített több szobornak és a pápa által építtetett palotáknak vagy templomoknak is. A pápa busás támogatásának hála ebben az időben Raffaello több mesterművet is készített. Ekkor fejezte be a pápai lakosztályok, a ''Stanzák'' dekorálását. A kiváló freskókon a festő X. Leó tiszteletére több jelenetet is felfestett [[III. Leó pápa|III. Leó]] és [[IV. Leó pápa]] életéből. Megfestette a [[Sixtus-kápolna]] falaira szánt textíliák képeit, amelyek közül kiemelkedik ''Szent Péter csodás halászata'' és ''[[Pál apostol|Szent Pál]] prédikációja [[Athén]]ban'' című alkotása. Ezután Leó megbízta a vatikáni loggiák dekorálásával is, amelyet javarészt nem a művész végzett, hanem tanulói. Ekkor készült el Raffaello két halhatatlan alkotása: a Sixtusi Madonna és a Színeváltozása.
 
Leó mecénási működését más reneszánsz művészóriások is élvezhették. [[Michelangelo]] készítette el a firenzei San Lorenzo-templom homlokzatát. Az építkezések terén is igyekezett nagyot alkotni Leó, így [[Bramante]] egészen [[1514]]-es haláláig a [[Szent Péter-bazilika]] építőmestere maradhatott, majd a hatalmas bazilika építési terveit Raffaello vette át.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/X._Leó_pápa”