„Octave Mirbeau” változatai közötti eltérés

Kezdetben a bonapartisták szolgálatában állt újságíró, aki az irodalmi tevékenységét [[néger (író)|négerként]] kezdte, vagyis mások neve alatt jelentek meg az általa írt szövegek. Saját neve alatt csak az [[1884]]-[[1885]]-ös, egy, az életében bekövetkező fordulat után jelentek meg írásai. E pillanattól kezdve a számára fontos [[erkölcs]]i és [[esztétika]]i értékek mellett állt ki. [[Anarchizmus|Anarchistaként]] és lelkes [[Dreyfus]]-pártiként az olyan elkötelezett értelmiségi típusát testesítette meg, aki aktívan részt vállal a köz ügyeiben, de mindezt pártoktól függetlenül teszi, akinek az a feladata, hogy tisztán lásson, és hogy ráirányítsa az emberek figyelmét mindazon dolgokra, amelyekkel nem szívesen néznek szembe. Műkritikusként a szívének kedves alkotókért harcolt : védelmébe vette [[Auguste Rodin]]t, [[Claude Monet]]-t, [[Camille Pissarro|Camille Pissarrót]], [[Félix Vallotton]]t és [[Pierre Bonnard]]-t, felfedezte [[Vincent Vanvan Gogh]]ot, [[Camille Claudel]]t, [[Aristide Maillol]]t és [[Maurice Utrillo|Maurice Utrillót]].

Tíz, másvalaki nevén írt és megjelent regénye után karrierjének első állomását a ''Kálvária'' (''Le Calvaire'', 1886) című könyve jelentette. A [[regény]]írás egyúttal egy olyan pusztító szenvedély alóli megszabadulást is jelentette számára, amelyet egy kevéssé erkölcsös hölgy, Judith iránt érzett, és akit a regényben Juliette-nek nevezett el. [[1888]]-ban jelent meg a ''[[Jules abbé]]'' ''(L’Abbé Jules)'', egy olyan regény, amely egyszerre tanúskodik [[Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij|Dosztojevszkij]] hatásáról és előlegezi meg a [[Sigmund Freud|freudi]] tanokat. A regény Jules abbé mellett színre vitt még egy megragadó alakot, Pamphile abbét. A ''[[Sébastien Roch]]''-ban ([[1890]]) egy másik traumával számolt le: a [[vannes]]-i [[jezsuita]] kollégiumban eltöltött gyermekévekkel és az ott elszenvedett erőszakkal – egy olyan [[tabu]]t hág át, amelyről még ma sem lehet beszélni: gyerekek, akiket papok erőszakoltak meg. Az [[1890-es évek]] elején súlyos [[egzisztencia|egzisztenciális]] és művészi válságot élt meg, ennek ellenére folytatásban megjelentetett egy regényt, amely az [[egzisztencializmus]]t előlegezi, s amelynek középpontjában a művész tragédiája áll. ''Az égben'' ''(Dans le ciel)'' főszereplője egy festő, akit [[Vincent Vanvan Gogh]] alakja inspirált. A [[Alfred Dreyfus#A Dreyfus ügy|Dreyfus-ügy]] másnapján (az ügy csak tovább erősítette [[pesszimizmus]]át) két olyan regényt publikált, amelyeket a hagyományosan gondolkodók erkölcstelennek ítéltek, ám amelyek szerte a világon hatalmas sikert arattak (mintegy harminc nyelvre fordították le őket): a ''[[Kínok kertje]]'' (''Le Jardin des supplices'', [[1899]]) és az ''[[Egy szobalány naplója]]'' (''Le Journal d'une femme de chambre'', [[1900]]).