„Szerkesztő:Alensha/Útmutató Alensha-felidegesítés elkerülésére” változatai közötti eltérés

 
Az admin (és sok más egyéb) megválasztásának folyamata az, hogy kiírják a jelölést, a jelölt odaírja, hogy vállalja, majd érkeznek a támogató vagy ellenző szavazatok. Gyakran előfordul, hogy valaki már azelőtt bevési a szavazatát, hogy a jelölt elfogadta volna a jelölést (ami egyébként formaság, ''minden'' esetben egyeztetve van előre a jelölttel, hogy ő most jelölve lesz), ilyenkor normális ember azt hinné, hogy a szavazat onnantól érvényes, hogy a jelölt elfogadta a jelölést. De nem, mindig jönnie kell valakinek, aki „érvénytelen!” felkiáltással buzgón átpakolja a szavazatokat egy „érvénytelen szavazatok” részbe, és a szavazó mehet vissza újra leadni a szavazatát. Értelme nincs, de legalább egy ember jól érzi magát, hogy ő most itt jól betartatott egy Szabályt.
 
;7. Allapmizéria
 
Törlési megbeszéléseken rendszeresen felmerül olyan cikkekről, amik a megbeszélésben részt vevők szerint nem illenek a wikibe, de törölni kár lenne őket, hogy „mozgassuk a szerző allapjára”. Ez nyilván abból a hiedelemből fakad, hogy ami egyszer allapon van, annak nem csak az elérési útja változott meg, hanem az egész eltűnt egy misztikus ködben, ahol már nem látja a fél internet, csak az allap tulajdonosa. Természetesen minden embernek illene már úgy születnie, hogy tökéletesen tisztában van az allap és a névtér fogalmával, de egyelőre valószínűleg többségben vannak azok, akik nem rendelkeznek az alapműveltségnek ezzel az elemével. Ők ha látnak egy wikisen formázott cikket a piréz nyelv szuahéli kölcsönszavainak etimológiájáról, aminek az URL-je hu.wikipedia.org-gal kezdődik, és a wikis logó van az oldal bal sarkában, akkor számukra az a cikk a Wikipédia egyik cikke és kész, teljesen függetlenül attól, hogy a tetején ''A piréz nyelv szuahéli kölcsönszavainak etimológiája'' szerepel vagy a ''Szerkesztő:Pistike/Mindenféle írásaim.'' (Némelyeknek a szerkesztői lap fogalma se világos, már kaptam felháborodott kérdést egy törölt cikk alanyától, hogy miért töröltem a róla szóló cikket, amikor rólam is van.) Szerintem allapon három dolognak van helye: készülő cikknek, cikkhez gyűjtött anyagnak vagy olyan írásnak, amit az agyilag legfáradtabb olvasó sem fog szócikknek nézni (mint eme írásom például…) Ha törlés helyett mozgatunk allapra valamit, azzal az olvasók szemében nem változik semmi, wikis szemmel nézve meg annyi történt, hogy befagyasztottuk a cikket az aktuális állapotában.
 
 
----