„Isis (együttes)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
DanjanBot (vitalap | szerkesztései)
a dátum jav. AWB (8350)
17. sor:
 
==Történet==
Az Isis élete első két [[Középlemez|EP]]-jük kibocsátásával kezdődött meg: ''Mosquito Control'' és ''Red Sea.'' Első lemezük, a ''Celestial'' [[2001]]-ben jelent meg, és jól képviseli az együttes korai hangzását, ahol a "Sludge" még fő befolyásolója volt a zenéknek. Hasonló hangulatúak voltak a banda első EP-i. Későbbi lemezeiken jól hallható, hogy kifinomultabb a hangzásuk, és mondhatni jobban képviseli az zenekar introspektív koncepcióit, amik gyakran filozófiai elméleteket, mítoszokat, és apólogókat feszegetnek. A mezsgye az "Oceanic" albumuk volt, amit sokan a post-metal mozgalom alapkövének tartanak. A zenekar 2010,. május 18.-án közölte közös döntésüket, mely szerint feloszlanak. 2010. június 23.-án Játszottakjátszottak újra együtt, Montreálban, ott ahol legelőször léptek fel. A banda 2010. július 13.-án jelenítette meg útolsóutolsó lemezét, ami egy EP volt a Melvins-elszel. Az EP-n két szám szerepel a Melvinstől és két szám az Isistől, melyek közül egy a Wavering Radiant Japán kiadásának a bónusz száma ("Way Through Woven Branches") és egy még kiadatlan szerzemény "The Pliable Foe" címmel. Az együttes még anyagot gyűjt jövendőbélijövendőbeli kiadásokhoz.
 
==Tagok==
84. sor:
{{portál|könnyűzene|i }}
 
{{DEFAULTSORT:Isis}}
[[Kategória:Metalegyüttesek]]
[[Kategória:Amerikai könnyűzenei együttesek]]