„Tömörkény István” változatai közötti eltérés

„{{Idézet2|''Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. És sohase gondolt arra, hogy a Kultúrpalota idegen látogatói szemében ő a legnagyobb áhítattal megnézett látnivaló. … világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz.''” (|[[Móra Ferenc)]]}}

[[Ausztria]]i eredetű [[Dunai svábok|sváb]] családban született. Születésekor apja a [[cegléd]]i indóház vendéglőjét bérelte. Tömörkény tanulmányait a [[szeged]]i [[piarista rend|piaristáknálpiaristák]]nál kezdte, majd három évig a [[makó]]i [[kálvinizmus|református]] gimnáziumban tanult ([[1877]]-[[1880]]). 16 éves korában azonban abba kellett hagyni [[gimnázium]]i tanulmányait, mert a család anyagilag tönkrement. Patikusinasnak szegődött, hogy el tudja magát tartani. [[1882]]-[[1886]]-ig [[gyógyszerész]] volt, ez a pálya azonban nem elégítette ki, függetlenségre vágyott, a maga ura szeretett volna lenni. Rokoni segítséggel a [[Szegedi Híradó]]hoz szegődött újságírónak. Ekkor változtatta vezetéknevét Tömörkényre, a [[Osztrák–Magyar Monarchia|dualizmus]] korabeli [[Magyarország]]on ugyanis a közéletben idegen néven nem lehetett résztvennirészt venni. Bár az újságírás nem nyújtott biztos [[polgárság|polgári]] megélhetést, Tömörkény írói tehetségének kibontakoztatására alkalmas volt. Sem [[érettségiÉrettségi vizsga|érettségije]]je, sem [[diplomaEgyetem|diplomája]] nem volt (a gyógyszerészséghez akkor még nem kellett oklevél), így [[1888]]-ban be kellett vonulnia katonának, mint a nem kiváltságos társadalmi csoportok minden tagjának, a [[paraszt]]oknak és a munkásoknak. Két évet a [[BoszniaBosnyákok|bosnyák]]-[[Oszmán Birodalom|török]] határon szolgált ([[1888]]-[[1889]]), bizonyára itt tanult meg [[szerb nyelv|szerbül]]. Egy évet pedig [[Bécs]]ben szolgált ([[1890]]-[[1891]]), a családból hozott [[dialektus|dialektális]] [[német nyelv|német]] nyelvismerete mellett Bécsben megtanulta a német [[irodalmi nyelv]]et is. Közkatonaként kezdte és őrmesterként szerelt le. Katonatársainak, a Szeged-vidéki paraszt fiataloknak a megismerése átalakította addigi társadalmi tapasztalatait.

A leszerelés után megfordult fejében, hogy [[Budapest]]re költözik, de aztán inkább maradt Szegeden, s elszegődött újságírónak, írónak a Szegedi Híradónál jóval frissebb szellemiségű [[Szegedi Napló]]hoz. [[1899]]-ben remélte, hogy őt nevezik ki főszerkesztőnek, nem így lett. A tudós szegedi főrabbi, [[Lőw Immánuel|Löw Immánuel]] javaslatára tisztviselő lett a [[Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár|Somogyi-Könyvtár]] és Városi Múzeum intézményében, amely ekkor már a főreáliskolából, a mai [[Szegedi Tudományegyetem|SZTE]] központi épületéből az [[1895]]-[[1896]]-ban felépített eklektikus stílusú szegedi [[Móra Ferenc Múzeum|KulturpalotábaKultúrpalotába]] költözött, amely a belvárosban a [[Tisza]], a közúti híd, a vár és a [[Szegedi Nemzeti Színház]] közelében van. [[Reizner János]] ([[1847]]-[[1904]]) könyvtár- és múzeumigazgató mellé került mindenes munkatársnak. Reizner mellett sajátította el a könyvtári és múzeumi teendőket, közben a [[Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége]] ([[MKOF]]) által szervezett szaktanfolyamokon is részt vett, [[1900]]-ban elvégezte a [[könyvtár]]osi, [[1901]]-ben a [[természettudomány|természetrajzi]], [[1903]]-ban a [[néprajz]]i és a [[régészet]]i tanfolyamokat. Az MKOF segítette folyamatosan a vidéki könyvtárak és múzeumok szerveződését a szakszerű tanfolyamok lebonyolításával, ezen tanfolyamokon vett részt korábban a [[szentes]]i múzeumalapító [[Csallány Gábor]], később egy itteni tanfolyamon [[Móra Ferenc]] is gyarapította a gyakorlatban már megalapozott [[régészet]]i ismereteit.