„9. szimfónia (Beethoven)” változatai közötti eltérés

a
apró jav.
a (r2.7.3) (Bot: bar:9. Simfonie (Beethovn) cseréje a következőre: bar:9. Symphonie (Beethoven))
a (apró jav.)
== Története ==
=== Megírásának körülményei ===
Schiller Örömódája először 1796-ban az általa kiadott ''Thalia'' folyóiratban (első kötet,1786. 1-5 füzet) jelent meg. Beethovent már hamarosan foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. Mint ahogyan ba Schillerrel és Beethovennel barátságban lévő bonni újságíró, Bartholomäus Fischenich 1793 január 26-án Charlotta von Schillernek egy Beethovennel folytatott beszélgetéséről írta: Schiller Örömódáját is feldolgozza, méghozzaméghozzá minden strófáját. Valami tökéletesre számítok, mert ahogy ismerem, nagy és kiemelkedő alkotásra törekszik. Ebben az időben Beethoven már Bécsben volt. A IX. Szimfónia első vázlatai először 1815-ben a későbbi tulajdonos William Scheidéről elnevezett Scheide-vázlatkönyvbe kerültek. Az utolsó tétel (a nagyjelentőségűnagy jelentőségű kórus-fináléval) hasonlít a C moll korálfantázia (op.80, 1808) , a "kis Kilencedik" komponálási technikájára és motívumaira, melynek fő témája viszont a Viszontszerelem (WoO 118, 1794-1794) [[Gottfried August Bürger]] szövegéből írt dalban szerepel. A kompozíció befejezésére egész 1824-ig húzódott. A negyedik tétel Beethoven bécsi Ungargasse 5 alatti lakásán készült el. Ezáltal [[Bécs]] számít az Európa-himnusz szülőhelyének.
Noha Beethovent egész életében kísérte Schiller himnuszának megzenésítése, elég későn döntötte el azt, hogy a verset a IX. Szimfóniában használja fel. Vázlatok mutatják, hogy a kórussal kapcsolatolatoskapcsolatos döntést csak 1823-ban hozta. Ugyanekkor, 1823 decemberében egy vázlatkönyvben még egyszer mérlegelte egy "végső eszköz" használatát. [[Carl Czerny]], Beethoven barátja és tanítványa szerint a zeneszerző még az ősbemutató után is mérlegelte, hogy nem lenne-e jobb a kórus finálét egy tiszta instrumentális zárótételre cserélni.
 
=== Ősbemutató ===
 
A IX. Szimfónia ősbemutatójára annak a koncertnek a keretében került sor, amelyet Beethoven 1824. május 7-én a Kärtnertor színházban rendezett. A koncert a Házszentelő (op. 124) nyitánnyal kezdődött, utána részletek következtek a Missa Solemnisből (op. 123). Ezután feltehetően szünet következett, majd felhangzott a IX. Szimfónia (op.125). Az ősbemutató szólistái Henriette Sontag (szoprán), Carolina Unger (Alt), Anton Haitzinger (tenor) és Joseph Seipelt (bariton) voltak. Beethoven, aki akkoriban már teljesen süket volt, a zárótételnél a közönségnek háttal állt és a szavakat az énekesek szájáról olvasta le. Az előadás után a közönség frenetikus tapsban tört ki. Sigismund Thalberg szerint, aki hallgatóság között volt, a scherzo végén Carolina Unger a teljesen süket szerzőt az ujjongó publikum felé fordította, Anton Schindler szerint erre a korál fináléjakor került sor. Beethoven látta az őt felállva üdvözlő lelkes tömeget és meghajlással köszönte meg az ünneplést. Május 23-án a nagy érdeklődésre való tekintettel csekély változtatással a [[Hofburg]] báltermében megismételték a programot.
== Forrás ==
* {{fordítás|de| 9._Sinfonie_(Beethoven)}}