„Hevesi Sándor Színház” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Poisonborz (vitalap | szerkesztései)
→‎Link: link javítása
Nincs szerkesztési összefoglaló
5. sor:
Zalaegerszegen [[színház]] alapítása az [[1980-as évek]] elején vált reálissá. [[Ruszt József]] vezetésével [[1982]]-ben állandó társulat alakult, majd egy évvel később a Megyei Művelődési Központ (a kor ízlésének megfelelően átépített) épületébe költözött be. [[1983]]. [[október 11.|október 11]]-én [[Madách Imre]] ''[[Az ember tragédiája]]'' című drámájának díszbemutatójával kezdte meg működését az intézmény, melynek igazgatói feladatait 1984-ig [[Varga Zoltán]], majd távozását követően [[Ruszt József]] látta el. Az ő általa kialakított színházi arculat és a repertoárok összeállításában követett elvek szinte változás nélkül napjainkig megmaradtak. A [[Kossuth-díj]]as rendező 2004-ben visszatért színházához, ahol újra megrendezte a 20 évvel azelőtt nagy sikerrel bemutatott Madách Tragédiát, melyben felvonultatta az eredeti szereposztásban is főszerepet játszó Fekete Gizit és Szalma Tamást.
[[1988]]-tól a szintén alapító tag [[Halasi Imre]] vette át az igazgató-főrendezői feladatokat. Az operett- és musicaldarabok sikerében nagy szerepet játszó rendező nem tért le az elődje által kikövezett útról, amely hozzájárult ahhoz, hogy alkalmazkodva a viszonylag egyszerű szórakozási igényeket felmutató környező falvakból el tudta csábítani a közönséget és egyúttal szép számmal ért el szakmai sikereket is. A 80-as évek végétől itt talált otthonra a Nyílt Fórum, mely fiatal drámaíróknak nyújtott bemutatkozási lehetőséget. 1989-ben a [[Theatrio]] elnevezésű nemzetközi, 1994-ben pedig a hazai színházi találkozót rendezték meg az épületben.
19972010-tóltől Stefán[[Besenczi GáborÁrpád]] látja el a színházigazgatói feladatokat, ő művészeti csapatot épít maga mellé: [[BereményiSztarenki GézaPál]] pedig művészeti vezetőként, [[Bagó Bertalan]] pedig főrendezőként társul asegíti vezetéshezmunkáját.
2002 őszétől a városi és a megyei önkormányzat közösen látja el a fenntartói feladatokat.