„Dzsessz” változatai közötti eltérés

Fekete zenészek sokszor indulnak ki a menetelésre, masírozásra írott dallamokból, azok szerkezetéből és ritmusából, azonban a ''"North by South, from Charleston to Harlem"'' című kutatás szerint "…a fekete zenei játékmód (beleértve a ritmust és a dallamot is) igyekezett kitörni az európai zenei hagyományok kereteiből annak ellenére is, hogy európai hangszereket használtak. Ez az afroamerikai érzés - amely újrafogalmazta a dallamokat és átalakította a ritmusokat - vetette el azt a magot, amelyből később a nagy fekete muzsikusok kinőttek." Sok fekete zenész élt meg abból, hogy az afroamerikai hagyománynak megfelelően kis zenekarokkal temetéseken zenélt [[New Orleans]]-ban (A ''jazz funeral'' nevű jelenség [[New Orleans zenéje|New Orleans zenei világának]] emblematikus része). Ezek a zenekarok tevékenyen részt vettek a korai dzsessz népszerűsítésében és terjesztésében. Keresztül-kasul utazgatva a délen lévő fekete közösségekben és meglátogatva az északi városokat ők voltak azok a pionírok, akik finomították a zene sírós, rekedtes, szabad, szakadt ragtime hangzását, és később kialakították az elegánsabb, kifinomultabb dzsesszt.

A népzenei gyökerű ragtime elsősorban az önmaguk által képzett zenészek terméke volt. A polgárháború után északon és délen egyaránt kialakult egy hálózat a feketék által alapított és üzemeltetett szervezetekből, iskolákból, polgári közösségekből,. amelyeknek csakEzek egyike volt a [[Jenkins Orphanage]] (Jenkins Árvaház). A tanulási lehetőségek bővülésével egyre nagyobb számban végeztek fiatal, képzett afroamerikai zenészek, akik közül sokan klasszikus európai zenei oktatást kaptak. Ebbe a zeneileg is képzett új hullámba tartozott [[Lorenzo Tie]] és [[Scott Joplin]]. Joplin apja korábban rabszolga volt, azonban anyja már szabadnak született. 11 éves koráig önmaga tanulta a zenét, amikor is egy klasszikus zenében jártas német emigráns vette a kezei közé őt [[Texarkana|Texarkanában]] ([[Texas]], [[Amerikai Egyesült Államok|USA]]).

Pullman szellemes megoldása a guruló hálóhelyiségekkel munkalehetőséget biztosított rengeteg négerfekete férfi számára, akik így keresztül-kasul beutazták az országot hálókocsi portási munkakörükben. A [[20. század]] második évtizedére a Pullman Company alkalmazta a legtöbb afro-amerikai munkást az országban. Azonban a Pullman hordárok többek voltak a gondos, kék ruhába bújtatott mosolygó arcoknál. Terjesztették többek között a [[bid whist]] kártyajátékot, a legfrissebb táncőrületeket, helyi híreket és építették a fekete büszkeséget mindenfelé, amerre a vasút eljutott. Sokuk a jövedelmük kiegészítéseként árult hangfelvételeket, terjesztve ezzel a új művészeteket mindazok körében, akiket ez érdekelt, megbecsülést kivívva az új zenei irányzatnak és pályára állítva ezzel a dzsesszt nemcsak Amerikában, hanem az egész világon.

A stílus leghíresebb albumai: ''Speak No Evil'' ([[Wayne Shorter]]); ''The Real McCoy'' ([[McCoy Tyner]]); ''Maiden Voyage'' ([[Herbie Hancock]]); ''Miles Smiles'' ([[Miles Davis]]); ''Search for the New Land'' ([[Lee Morgan]]). [[Deborah Henson-Conant: Budapest|Deborah Henson-Conant hárfás Budapest]] című albumát is a post-bop műfajába sorolják.

Középszintű jazz-zenészdzsesszzenész vagy jazz-énekesdzsesszénekes OKJ-vizsgát [[Budapest]]en kizárólag az [[Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola]], a [[Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium]] és az [[Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola]] jazz-tanszakaindzsessztanszakain lehet tenni. Ma [[Magyarország]]on, magyar jazz-zenészdzsesszzenész és jazz-énekesdzsesszénekes BA és MA diplomát a [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem]] és a [[Kodolányi János Főiskola]] felsőfokú képzésein lehet szerezni.

Az 1950-es-1960-as években fejlődött ki a improvizációnak egy új, a korábbi szabályokat felrúgó ága. A [[free jazz]]nek, szabad dzsessznek, ''energy music''nak, vagy ''"The New Thing"''-nek nevezett irányzatban alig van kötött tempó, vagy akkordmenet; a zenészek játék közben szabadon kommunikálnak egymással. Fontos változás a korábban divatos irányzatokhoz képest, hogy itt újra előtérbe került a kollektív improvizáció, tehát szerepüket tekintve nincs nagy különbség a szólista és a kísérő között. Hasonló (a free-vel gyakran összemosott) irányzat az [[avantgárd dzsessz]], itt azonban lehetnek előre megkomponált témák és struktúrák, amelyek az improvizáció kiindulópontjául szolgálnak. (Ilyen például [[Anthony Braxton]] vagy [[John Zorn]] több műve.) A free jazz-rögtönzés nem feltétlenül tudományos vagy zenei, hanem spirituális alapú, s rendszerintsok esetben jobb játszani, mint hallgatni, mivel harmónia és metrum nélkül kakofón hangzás jönjöhet létre.

Manapság nagyon sok olyan zenét is dzsessznek neveznek, amelyek valójában más stílusúak, csupán tartalmaznak improvizált részeket. Ez annak köszönhető, hogy mára a dzsessz nagyon tág fogalom lett. A bebop-korig a jazzdzsessz jellemzője volt a szvinges (triolás/nyújtott) nyolcadhang, a modernebb stílusokban ez eltűnt. A blues-gyökér is eltűnt a műfajból, így igazán nehéz megállapítani, hogy egy hallott darab dzsessz-e, vagy egy másik stílus, amiben történetesen improvizálnak.