A mai Kordun területe a középkorban nagy stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen ez kötötte össze a Tengermelléket az ország többi részével. Urai a Nepilichek, majd a Babonicsok, végül a 14. századtól a Frangepánok voltak. Területe ebben az időben sűrűn lakott volt, várak, települések és kolostorok egész sora épült itt. A Frangepánok két legjelentősebb birtokközpontja Drezsnik és Szluin vára volt. A Kordun északi részének települései közül kiemelkedett a ma Topuskohoz tartozó Perna, mely már 1225-ben város volt, a Slavsko Poljéhez tartozó Zlat kolosotora, valamint Topusko cisztercita apátsága.
A török támadások a [[15. század]] elején kezdődtek ezen a területen. A bosnyák királyság bukásával a 15. század végén, valamint a vesztes [[korbávmezei csata|korbávmezei]] és [[mohácsi csatatcsata|mohácsi csaták]] eredményeként drasztikus változás következett be a térség katonai helyzetében. A törökök elfoglalták Likát és Korbáviát, Likából [[1527]]-ben török szandzsákot alakítottak ki. Szluin és a térség többi vára egy csapásra a török elleni védelem első vonalába került és stratégiai szerepe ugrásszerűen megnőtt. [[1579]]-ben felépült a károlyvárosi erőd, ettől kezdve Szluin vára Károlyváros elővárává, a határőrvidék egyik kapitányságának székhelyévé vált. A katonai közigazgatás bevezetésével a megmaradt lakosság elveszítette korábbi szabadságjogait is, lényegében megszűnt minden gazdasági tevékenység. A terület fokozatosan elnéptelenedett. [[1592]]-ben elesett a közeli Bihács és a hozzá tartozó Drezsnik vára is. A 17. és 18. század a török elleni állandó háborúskodás jegyében telt, délkeleti része török uralom alatt állt. Véglegesen csak [[1788]]-ban Drezsnik felszabadulásával szűnt meg a térségben a török fennhatóság. A Kodunt azonban ezután sem csatolták a polgári közigazgatáshoz, még csaknem száz évig katonai igazgatás alatt maradt. Közben a 17. század elejétől megkezdődött a terület újra benépesülése. Szluin környékére főként horvát, a Petrova gora vidékére főként pravoszláv szerb lakosság érkezett, akik feladata elsősorban a határőrség létszámának biztosítása és a török elleni védelem volt. A katonai közigazgatás [[1881]]-ben szűnt meg. Ekkor a területet [[Modrus-Fiume vármegye| Modrus-Fiume vármegyéhez]] csatolták. A lakosság, mely korábban kizárólag katonai feladatokat látott el kényszerűen áttért a mezőgazdaságra. A 19. század végén megkezdődött a lakosság tömeges kivándorlása, mely a 20. században is folytatódott. A II. világháború és a délszláv háború etnikai jellegű túlkapásai újabb tömeges meneküléshez vezettek és a menekültek többsége már nem is tért vissza szülőföldjére. A területet ma is a fokozatos elnéptelenedés jellemzi.
