Eredetileg, a [[11. század]]tól kezdve a tenor az [[organum]]oknak az a szólama, amelyet alapul vettek, amelyhez hozzáimprovizálták vagy később hozzákomponálták a többi szólamot. A [[9. század|9]]-–[[12. század]]ban ez szinte kizárólag egy [[gregorián]] ének vagy annak valamely részlete volt. E szólam korábban a felső szólam volt, a neve [[vox principalis]]; a tenor, azaz tartó nevet akkor kapta, amikor a 11. században alulra került. A másik elnevezése ekkor [[cantus]]. Ezt a szólamszervező szerepét később, a három- és négyszólamú komponálás korában, majd az újabb műfajokban ([[conductus]], [[motetta]]) is megtartotta, noha a [[14. század|14.]]-–[[15. század]] folyamán már nem is mindig a tenor volt a legalsó szólam, hanem a [[Kontratenor|contratenor]] bassus. A tenor mint kiinduló, már adott szólam köré való komponálási módszer joggal tekinthető a későbbi [[cantus firmus]]-technika elődjének. A tenorszólam hangfekvésének megfelelő énekhang a szólamról kapta a nevét.
