„A balgaság dicsérete” változatai közötti eltérés

a
 
== A mű tartalma ==
A mű valójában a bölcsesség dicsérete, álarcban. Végig a Balgaság beszél beszél benne, minden bekezdés egy-egy önálló téma. Erasmus megragadja az alkalmat, hogy mindent bíráljon, amivel a saját korában nem ért egyet. A [[király]] bolondjához hasonlítja magát, mert csak ő lehet őszinte az udvarban, ő mondhat igazat. Szerinte balgának kell lenni ahhoz, hogy bölcs legyen az ember. Formailag dicsér, valójában kárhoztat mindent, ami megmagyarázhatatlan a [[társadalom]] mindennapi életében. Beláttatja, hogy mindenkinek fontos, hogy tetszelegjen magának: "Mi más az emberi élet, mint egy nagy színdarab, melyben mindenki önmagától elütő álarcot borít magára?" A műben valamennyi társadalmi réteget érinti, a királyoktól a papokig. Bírálja a tudósokat: "ezek duplán balgák: mert balga embereknek születtek, és mégis a halhatatlan istenek élete után nyúlkálnak, és ugyanakkor lázadó gigászok módjára harcolnak a természet ellen a tudomány ostromgépeivel". Iróniáját az általa is látogatott egyetemekre zúdítja, ahol a diákok sovinizmusban[[sovinizmus]]ban versengenek egymással, mindegyik a saját nemzetére, a saját városára esküszik. "Az angolok a szép külsőt, a zenei ízlést és a bőséges vendéglátást vindikálják maguknak, (...) a skótok azzal hízelegnek, hogy előkelőek, s rokonságban állnak a királlyal, meg hogy kiválóan értenek a [[dialektika]] elménckedéseihez. (...) A párizsiak a teológia dicsőségét egyedül maguknak követelik, (...) a zsidók még most is kitartóan várják Messiásukat (...) a germánok óriás termetükkel és mágikus tudományukkal tetszelegnek". Észrevételei a [[pap]]okat és a [[szerzetes]]eket sem kíméli, mert azok híveik hiszékenységével visszaélve kitalált csodákról mesélnek nekik. Karikírozza a templomi [[prédikáció]]kat, ahol mindenki ásít, szunyókál. Bírálja a [[teológus]]okat, akik kényük-kedvük szerint alakítják a [[Szentírás]]t.
 
== Jegyzetek ==
83

szerkesztés