„Charles Conrad” változatai közötti eltérés

a
 
=== Apollo-program ===
[[Fájl:As12-48-7133.jpg|bélyegkép|250px|balra|Pete Conrad a holdfelszínen a [[Surveyor-3Surveyor–3]] szonda mellett (háttérben a dombtetőn az Intrepid holdkomp látható)]]
Pete Conrad sokáig az első holdraszállás várományosának számított, nem érdemtelenül, végül a legnagyobb űrhajós-teljesítménye mégis „csak” a második holdraszállás parancsnokakénti sikeres leszállás volt az [[Apollo–12]]-vel. A Gemini-programban gyakorlatot szerzett űrhajósok sorban kerültek át az [[Apollo-program]]ba, hogy minél előbb bekapcsolódhassanak az új űrhajó(k) fejlesztésébe, majd berepülésébe. Így a Gemini–11 után Conrad is azonnal átkerült az Apollo-programba. Az [[Apollo–1]] katasztrófája azonban hamar megakasztotta a programot, így a legtöbb űrhajós tétlenségre kárhoztatott. A kivizsgálást követően az űrhajósokért felelős [[Deke Slayton]] kénytelen volt újraosztani az Apollo–1 előtt már kiosztott jelöléseket, ám Conrad a második vonalba került, az [[Apollo–9]] tartalék legénységének parancsnoki kinevezését kapta. Ez a második vonalbeli jelölés azonban csalóka volt, a Slayton által kitalált legénységi rotációs szisztéma alapján Conrad volt az első holdrepülés parancsnoki várományosa, azaz az első ember, aki a Holdra léphet. Slayton legénységi jelölési rendszerében az űrhajós a tartalék legénységi kiképzés után két repülésen nem szerepelhetett, viszont a harmadik úton ő lehetett a repülésre jelölt legénység tagja. Conrad az Apollo–8 tartalék parancsnokaként bizton számíthatott az [[Apollo–11]] – a tervek szerint elsőként a Holdra leszálló expedíció – parancsnoki tisztére, azaz az elsőkénti Holdra lépésre. Slayton az Apollo-program elején a legjobbnak számító űrhajósokat mind tartaléksorba helyezte, hogy amikor a célegyenesbe fordul a program, a legrátermettebbek kerüljenek éppen sorra.
 
Később politikai konspirációk miatt az [[Apollo–8]]-at és az Apollo–9-et megcserélte a NASA, hogy a szovjetek nehogy leelőzzék őket a Holdnál, így Conrad a legénységi rotációban egyel hátrébb, az Apollo–12-re került, amely „csak” a második holdraszállás volt. Végül nem is változott már a jelölési szisztéma, így tényleg az Apollo–12, tényleg a második leszállás jutott Conradnak. A maximalista űrhajósnak csak az jelentett gyógyírt, hogy az első leszállás végtelenségig leegyszerűsített leszállása helyett egy kemény pilótafeladatot kellett teljesítenie, a tervek szerint hajszálpontos – egy kijelölt ponthoz képest pár tucat méteren belüli – leszállást kellett bemutatni. Conrad sikerrel teljesítette a feladatát: oldalán [[Alan Bean]]nel tökéletes leszállást mutattak be a 31 hónappal korábban a holdfelszínre leszállt [[Surveyor-3Surveyor–3]] űrszonda mellett. Két űrsétája során kb. 8 órát tölthetett a holdfelszínen, és az Apollo–12 az egyik legsikeresebb expedíciót parancsnokolta. Híres lett az expedíció az űrhajósok barátságán alapuló könnyed, humoros légköréről. Ennek talán egyik legjobb jele Conrad holdralépése volt, amikor e szavakkal huppant a porba:
 
{{idézet|'''Hoppá! Hát lehet, hogy ez kis lépés volt Neilnek, de annál nagyobb nekem!'''}}