„Unity Mitford” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Külső hivatkozások: portál, defsort
23. sor:
 
=== Megismerkedése a fasizmussal ===
Unity-t 1933 júniusában mutatták be a brit [[fasizmus|fasiszta]] vezetőnek, [[Oswald Mosely]]-nak, akinek nővére, Diana volt a szeretője. A férfi „Hail the Fascist!” köszönése azonnal felkeltette a lány érdeklődését. Nővérével együtt lépett be a [[Brit Fasiszta Unió]]ba, az angol fasiszta pártba, amely 1932. október 1-jén alakult meg. Unity rajongott a mozgalomért, annak lapját, a [[The Blackshirts]]-t árulta az utcán, és egy barátnőjével közösen hangszalagra vetette fel, miközben a párt jelszavát skandálja. Szívesen viselte a szervezet fekete, női [[egyenruha|egyenruháját]], még otthon és társaságban is azt hordta, és mindig karlendítéssel, illetve fasiszta jelszavakkal köszöntötte ismerőseit. Eközben egyik húga, Jessica ebben az időben fordult a [[kommunizmus]] irányába, és [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]] szobrokkal díszítette ki családi otthonukat.<ref>{{Opcit|n=Anna Maria Sigismund|o=125–129}}</ref>
 
A fasizmushoz nem ideológiai alapon vonzódott, hanem a külsőségei miatt, ugyanis magával ragadták az indulók és az egyenruhában parádézó párttagok, ami kiragadta a hétköznapok unalmából. Épp ezért érintette igen kellemetlenül, mikor 1936-ban a brit kormány betiltotta a pártok tagjai számára az egyenruha-viselést. Unity igen hamar rájött, hogy a Brit Fasiszta Unió csupán az [[Nemzetiszocialista Német Munkáspárt|NSDAP]] másolata, így hamar a [[Harmadik Birodalom]] irányába fordult, és többször is kijelentette, hogy [[München]]be fog utazni, hogy személyesen megismerhesse Hitlert.<ref>{{Opcit|n=Anna Maria Sigismund|o=129–130}}</ref>