Főmenü megnyitása

Módosítások

Az eredeti szubjektív, sértő, és megkérdőjelezhető hitelességű állítás. Alátámasztó források megadása nélkül elfogadhatatlan.
 
== A moldáv nemzetpolitika ==
A függetlenség 1991-es elnyerése után a moldáv állam vezetői, hogyaz szuverenitásukatmoldávok megőrizzék,szuverenitását folytatták a szovjet propaganda történetietlen moldáv eszméjétőrizték, sőt nacionalista moldáv törekvések ezt a romániai Moldva régióra is ki akarták terjeszteni. Romániában a kommunista berendezkedés miatt nem képezte 1989-ig semmilyen vita tárgyát Moldova és Románia, ugyan akadtak még az 1930-as években olyan csoportosulások, amelyek a két ország egyesülését szovjet vezetés alatt szerették volna, így akkor Nagy-Románia is szovjet szocialista köztársasággá válna, de ebből nem lett semmi. Így a szovjet vezetés a moldáv és román nemzet elkülönítésére törekedett, amelyhez szinte minden eszközt felhasználtak.
 
A szomszédos államok az egyensúlyok felborulásától tartva nem látják jónak a két ország esetleges egyesülését. Ez a probléma eredményezte még Transznisztria leválását, amit ugyan senki nem ismer el. Azon a területen még ma is cirill ábécével írják a moldáv (román) nyelvet és ha netán Transznisztria véglegesen leszakadna Moldovától, úgy csak ott maradna fenn már a moldáv nemzet eszméje.
17

szerkesztés